Március 15-én újra láthattuk Az aranyember című filmet, amelyet nézve megcsodálhattuk a magyar színművészet olyan kiemelkedő alakjait, mint Latonovits Zoltán, Béres Ilona, Pécsi Ildikó, Krencsey Marianne, Komlós Juci, Gobbi Hilda és Greguss Zoltán. A Tímár Mihályt alakító címszereplő neve azonban alig ismert.
A hazai szakembereket is meglepte, hogy az ötvenes évek legsikeresebb hazai rendezője, Gertler Viktor az erdélyi Csorba Andrást kérte fel Tímár Mihály szerepére.
Komlós Juci, Latinovits Zoltán, Csorba András és Pécsi Ildikó a nagysikerű filmben
Fotó: Wikipedia/Hunnia Filmgyár
AZ 1927-ben született Csorba 1952-ben végzett Marosvásárhelyen a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. A Székely Színház tagjaként eljátszotta az egyetemes drámairodalom legjelentősebb szerepeit, Don Carlostól Othellóig. Tanított 1954-től a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, 1981 és 1987 között pedig az intézet rektora volt. Három évig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója volt, 1973-ban szakmai okok miatt lemondott tisztségéről.
Oláh Mihály erdélyi színikritikus szerint: „Ha Csorba András úgynevezett fegyverzetét vesszük szemügyre, kiderül, hogy nemcsak tetszés szerint modulált hangja, beszédtechnikája, hanem járása-mozgása, egész megjelenése és tartása is művészet. Művészet, amelynek aranyfedezete a figurával való testi-lelki-szellemi azonosulása, a színpadi realizmus követelményeihez belülről igazodó, szerves átélés. Jó negyedszázad alatt csak hazai drámákban háromtucatnyi főszerepet alakított hitelesen, becsülettel: Marosvásárhelyen – ahol a főiskola elvégzése óta megszakítás nélkül játszik – senki sem veheti fel a versenyt vele.”
Erdős Irma és Csorba András a Szerelmem Elektra című színdarabban
Fotó: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház/Marx József
Egy 1982-ben Nászta Katalinnak adott interjúban Csorba arra a kérdésre, hogy kit tart igazán nagy színésznek, azt válaszolta: „Saját magamat. Köztem s a többi között az a különbség, hogy ők azt hiszik, bebizonyították, én pedig nem tudtam még bebizonyítani. Most tudnék a legjobban alkotni a színpadon. De nem lehet. A rektori állás nem engedi. Ezt a pályát, akár oktatásról, akár színházról van szó, nem lehet áldozatok, hozzáállás nélkül csinálni. Nekem le kellett mondanom a színházról… Itt mindent nekem kell csinálni… Tavaly is három szerepet utasítottam vissza… Nincs mikor, nincs idő… Ez a szakmában nagy kiesést jelent.”
Az aranyembert játszó színész a legsötétebb Ceauşescu-diktatúrában is hajlíthatatlan maradt:
„Ő olyan volt, akit követni lehetett. A színpaddal alázatos, a közéleti állapotokkal szemben kérlelhetetlen. Rektorként egyszer a Kultúrpalotában az egyetemi évnyitón szólalt fel, más egyetemek képviselőivel együtt. Mikor már mindenki mindent elmondott, megköszönve Ceauşescu elvtársnak azt is, hogy reggelente feljön a nap, megszólalt Csorba. Lassan megfontoltan beszélt, magyarázott az egyetemi életről, az értelmiség felelősségéről, a kommunista rendszer egyetlen »vívmánya« nélkül. Hatalmas sikert aratott. Olyanok is lelkesedve ünnepelték, akik sosem látták színészként. Szívműtétje után, pár hónapos hiányzás után, mikor megjelent az egyetemen a tanári kar, a műszak, az irodisták és a hallgatók kivonultak a folyosóra, és percekig tapsolták a puszta jelenlétét.
Sajnos, közösségünknek nem sikerült méltó emléket állítania személyének. Nevét nem őrzi egyetlen utca, tér, dűlő. Monográfia sem jelent meg, amelyik vele foglalkozott volna. Hálátlan utókor vagyunk” – írta Oláh Mihály tanulmányában Csorbáról, aki 1987. augusztus 24-én a hatvanadik születésnapja előtti napon hunyt el Marosvásárhelyen.
Emléke elhalványult ugyan az elmúlt hatvankét évben, pedig abban rendkívüli volt, hogy bár csak egyetlen magyar filmben játszott, de az a legsikeresebb alkotás lett, s örökre beírva a nevét a magyar filmművészetbe.
