Dróncsapásról számolt be a Dnyeszter melléki szakadár terület vezetése

MH/MTI
2024. március 17. vasárnap. 20:56

Az oroszbarát szeparatisták szerint a kamikazedrón becsapódása következtében kiégett a Dnyeszter melléki fegyveres erők egyik működésképtelen Mi–8MT típusú helikoptere egy kifutópályán. Mint közölték, a pilóta nélküli repülőeszköz Ukrajna irányából érkezett. Az ügyben vizsgálatot indítottak.

Áldozatokról nem tudni.

„A chisinaui hatóságok kapcsolatban állva az ukrán vezetéssel nem tudják megerősíteni a támadás tényét a Dnyeszter melléki terület ellen” – közölte a reintegrációért felelős moldovai minisztérium sajtótitkársága.

A Dnyeszter-mellék február végén Oroszország segítségét kérte arra hivatkozva, hogy a moldovai kormány nyomást gyakorol a gazdaságára.

Kijev szerint orosz provokáció történt.

„Oroszország provokációt hajtott végre Transznisztriában egy katonai egység ellen kamikazedrónnal végrehajtott támadással” – közölte az ukrán biztonsági tanács, amely azzal vádolta meg Moszkvát, hogy a katonai konfliktus kiterjesztésére törekszik.

A 460 ezer lakosú, Ukrajna és a Dnyeszter folyó közé ékelődő szeparatista terület rövid fegyveres konfliktus után 1992-ben szakadt ki Moldovából. Hivatalos adatok szerint 1500 orosz katona tartózkodik a területen békefenntartó feladatokat ellátva. A térség lakóinak jelentős része orosz útlevéllel is rendelkezik.

Elolvasom a cikket