Fegyveresek fosztottak ki egy segélyekkel teli konténert Haitin

MH/MTI
2024. március 17. vasárnap. 22:56

Az UNICEF vasárnapi közlése szerint a segélyszállítmány várandós anyáknak, újszülötteknek és gyermekeknek szánt termékeket – a többi között lélegeztetőkészülékeket és víztisztításra szolgáló berendezéseket – tartalmazott.

Az ENSZ Gyermekalapja szerint fegyveresek hatoltak be egy hete a főváros kikötőjébe és segélyszállítmányokkal teli több mint 260 konténert loptak el.

„A gyermekek jogainak megsértését jelenti, hogy az egészségügyi rendszer összeomlása közepette megtagadják tőlük az életfontosságú orvosi ellátást” – hangsúlyozta Bruno Maes, az UNICEF képviselője Haitin.

„Biztosítani kell a humanitárius hozzáférést és haladéktalanul véget kell vetni a segélyek fosztogatásának, amelyek létfontosságúak a gyermekek támogatására” – tette hozzá Maes.

Mindeközben a guatemalai külügyminisztérium arról számolt be, hogy tiszteletbeli konzulátusukat szintén kifosztották Port-au-Prince-ben.

Haitit kegyetlen bűnbandák tartják rettegésben azóta, hogy 2021-ben meggyilkolták Jovenel Moise elnököt. Az erőszak elsősorban a fővárost, Port-au-Prince-t uralta el, a bandák a város területének már mintegy 80 százalékát az ellenőrzésük alá vonták, és próbálják kiterjeszteni befolyásukat vidékre is.

Ariel Henry, Haiti ügyvivő miniszterelnöke március 12-én lemondott, az országnak azóta nincs működőképes kormánya. Az ország vezetését különböző pártok és társadalmi csoportok képviselőiből szervezett elnöki tanács készül ideiglenesen átvenni.

Elolvasom a cikket