Félbeszakították Svájcban egy osztrák szélsőjobboldali politikus beszédét

MH/MTI
2024. március 17. vasárnap. 21:57

Martin Sellner, az Identitárius Mozgalom vezetője a Fiatal cselekvés (Junge Tat) nevű szervezet meghívására azért utazott a kantonban található Tegerfeldenbe, hogy a „remigrációnak” nevezett elképzeléséről beszéljen, amely az akár német állampolgársággal rendelkező, de a szerinte társadalmi beilleszkedésre képtelen bevándorlóknak az országból való kitelepítéséről szól.

A rendezvény félbeszakítását a kanton rendőrsége közleményben erősítette meg. A hatóságok a közbiztonság garantálására hivatkozva felszólították a szervezőket, hogy ne tartsák meg a rendezvényt, mert attól tartottak, hogy összetűzés alakulhat ki a résztvevők és az ellentábor között. A rendezők ezt figyelmen kívül hagyták, ezért avatkozott közbe a rendőrség és utasította ki Sellnert. A hatóság tudatta, hogy az előadásnak helyt adó terem bérbeadója is visszamondta a bérleti megállapodást, amikor tudomására jutott, hogy milyen rendezvényt tartanak a helyiségben.

Az Identitárius Mozgalmat a német elhárítás, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) 2019-ben olyan szélsőjobboldali szervezetté nyilvánította, amely fajgyűlölő és Iszlám-ellenes nézeteket képvisel.

A svájci hírszerzés pedig a Junge Tatról állapította meg 2021-ben, hogy a csoport „az erőszakhoz folyamodás megemelkedett kockázatát hordozza”.

Elolvasom a cikket