– Lát olyan élethelyzeteket, amikor régi szerelmek negyven, vagy ötvenéveseknél visszatérnek és ismét egymásra találnak?
– Ez egy létező jelenség, több ilyen történetet hallottam magam körül is, személy szerint nem voltam ilyen helyzetben. Szerintem ez abból fakadhat, hogy a régi barátok, szerelmek előhívják bennünk az akkori énünket. Amikor találkozom főiskolai osztálytársaimmal, olyanná válok, mint a főiskolás éveimben. Megváltozik az egész habitusom és egy nagyon naiv, repkedő kis „hülye gyerek” lesz belőlem. Már rég nem olyan vagyok, de az ő hatásukra az akkori működésem hirtelen bejön. Azt a naiv humort, ahogyan én léteztem, ismét magamra öltöm. Szóval a középkorunk idején történő újbóli egymásra találások azért érdekesek, mert mintha visszamennénk az időben. Az, hogy férjemmel Kiss Csaba rendezővel már érettebb fejjel találkoztunk, nagyon szerencsés helyzet. Úgy értem, hogy lehetséges, hogy tíz évvel azelőtt nem lettünk volna készen a kapcsolatra.
– Hogy látja, a bizalom hiánya miatt sem szeretnénk új embereket közel engedni magunkhoz?
– Egy vadidegen embernek kezdjem el mondani, hogy ki a Györgyi Anna? Nem ismeri az élettörténetemet, nem szeretném ismét megosztani, hogy mi mindenen mentem keresztül. Se türelmünk se érkezésünk nincs a teljesen újra, és valóban, bizodalmunk sincs már nagyon az új emberekben.
Györgyi Anna: A Szívhang, Hárs Anna színdarabja úgy van megírva, akár egy zenemű, amelyben mindenki hozza a saját szólamát
Fotó: MH/Török Péter
– Miért szereti annyira játszani ezt a darabot?
– A Rózsavölgyi a második otthonom. Nagyon szeretem, hogy hárman vagyunk nők a darabban, és kiegészítjük egymást. Hárs Anna színdarabja úgy van megírva, akár egy zenemű, amelyben mindenki hozza a saját szólamát. Szulák Andrea a vagány független nőt alakítja, aki kettéharapja a férfiakat. Ő lehet az alt a zeneműben. A szoprán Hédi, akit Sajgál Erika formál meg. Ez a nő egy hosszú házasságból jön ki éppen, mert kiderült, hogy megcsalja a férje. Az általam játszott Bori pedig a mezzo, akinek belép az életébe az Epres Attila alakította régi szerelem. Nagyon sok személyes dolog és tapasztalat van ebben az előadásban, ez teszi szerintem hitelessé és az, hogy mi színészek is szeretjük egymást.
– Az életközép válságot megéli úgy is, hogy harmonikus családi életet él?
– Szerintem a válságokat nehéz megúszni. A világ felé én mindig jól vagyok és jó kedvem van. Ez az életstratégiám, amit gyerekkorom óta képviselek. Amihez viszont nagyon tudok kapcsolódni, az a magányosság érzése. Ahhoz a darabban hallható gondolathoz például, hogy: „Mindenki azt hiszi, hogy boldog vagyok, pedig csak gyáva és magányos.” Gyávaságaim is vannak, a magányról pedig disszertációt tudnék írni. Én harmincegy éves koromig nagyon magányos voltam és alapjáraton bennem van egy mély szomorúság is. Amíg nem találkoztam a párommal, addig ezt az életemben is nagyon erősen megéltem. Amikor Kiss Csabát megismertem, rögtön tudtam, hogy ő lesz a társam, de előtte senkim nem volt, nem volt párkapcsolatom. Senkivel nem éltem együtt addig. A főiskolán szűz voltam. És utólag mondták az osztálytársaim, hogy: „Nusi, de hiszen minden fiú beléd volt szerelmes!” Elképedtem, hiszen ebből semmit nem vettem észre!
– Az ön szerepéhez tartozó gondolat az is, hogy: akik együtt élnek, azok is mind a maguk buborékjában élnek.
– És ráadásul igazán nem is érdeklik egymást… Úgy hangzik el pontosan, hogy: „Mindenki a saját buborékjában létezik, és hiába él együtt valakivel, valójában semmi közük egymáshoz és fogalma sincs, hogy mi van a másik emberrel, de valójában nem is érdekli.” Ezt nehéz elfogadni, de sok igazság van benne. Tudok kapcsolódni azzal a nővel is, akit Erika játszik, az asszonnyal, aki csak a családjáért létezik, mindent megtesz érte. Harminc év után elhagyják, mert belépett a képbe egy fiatal nő. Azt gondolom, hogy azt a titkot, ami csak a miénk, azt meg kell őriznie minden nőnek, nem veheti el senki. Nekem például nagy szabadságom a mozi: sok új filmet láttam most. A grúz film a Rigó, rigó szederinda (rend: Elene Naveriani) vagy A róka (rend: Adrian Goiginger) című filmek óriási hatással voltak rám. Nekem az a szabadság, hogy egyedül beüljek egy filmre, oda a férjemet sem viszem magammal.
– Érdekes, hogy miközben törékeny nő, sorra kapja meg a kemény karaktereket: főtörzsőrmester a S.E.R.E.G című, készülő filmsorozatban, amelynek forgatásán nemrég találkoztunk. A Semmelweis filmben kőkemény házmestert alakít, de játszott AVH-s tisztet, A mi kis falunkban pedig kocsmárosnét… Hogyan kapcsolódik ezekhez az alakokhoz?
– Nem tudom miért találnak meg ezek a figurák, de örülök nekik. Talán mélyen bennem van, hogy édesapám katonatiszt volt. A szeretethiányos nők magányához is tudok kapcsolódni mint például a Pilátus című filmben Iza. Lehet, hogy azért keményedtek meg ennyire, mert nem szerették őket igazán. A magány olyan mély alapélményem, hogy éreztem már magam úgy is, mintha a sötét űrbe kilőttek volna egyedül miközben nagyon szeretek élni és nevetni.
– Boldog amiatt, hogy lánya Kiss Anna Gizella ennyire megtalálta a színházat?
– Igen nagyon, nemcsak attól, hogy megtalálta, de hogy nagyon tehetségesnek érzem és nem csak én látom így. A visszajelzésekből pedig azt hallom, hogy sokfélének látják és nagy lelki gazdagsággal rendelkező embernek. Aminek különösen örülök, hogy nagyon-nagyon szeret játszani, hiszen a játékkedv a legfontosabb. A hatodik bemutatóra készül. Játszik a Nemzeti Színházban, a Csokonai Színházban Debrecenben Júlia szerepében debütált tavaly Sopronban. Mások vagyunk: én nem vagyok színész alkat, nagyon civil vagyok és ami bennem nincs, az benne megvan. Ő sokkal tudatosabb, azt hiszem jobban tudja, hogyan kell magát képviselni és folyamatosan jelen lenni. Én kevésbé vagyok tudatos, inkább ösztönös alkatnak gondolom magam. Az a legcsodálatosabb amikor elfeledkezem arról, hogy ez egy színház: olyan, mintha élném az egészet, az én életem lenne az a szerep. Mintha lenne egy másik életem.
