Kilátástalan helyzetben Hamilton

Hiába bizakodott az idény elején a Mercedes, a német istálló nem tudta megközelíteni a Red Bullt, sőt, még a Ferrari is megelőzte az erősorrendben. Az első két futam után a McLarennel küzdenek, ez pedig alaposan jelentősen beárnyékolja Lewis Hamilton utolsó szezonját a Mercedesszel.

A hétszeres Forma–1-es világbajnok 2013-ban csatlakozott a Mercedes istállóhoz, a csapattal pedig hat vb-címet ünnepelhetett. A 39 éves világsztár azonban már az idény kezdete előtt bejelentette, hogy 2025-től a Ferrari versenyzője lesz.

Ezzel már rögtön nehéz helyzetbe hozta magát, a rekordszámú, 24 futamból álló esztendőt úgy kell végigversenyeznie, hogy a Mercedesnél már nem számítanak rá vezérként, miután jövőre már a riválist fogja erősíteni. Toto Wolffék így már George Russellre építenek, ő lehet a márka következő meghatározó arca.

Jelenleg úgy néz ki, hogy Hamilton hasonló utat jár be, mint Sebastian Vettel. A négyszeres világbajnok a Red Bullnál versenyzett, amikor kiderült a 2014-es szezon előtt, hogy 2015-től a Ferrarihoz kerül. Abban az idényben a pályafutása csúcsán lévő Vettel nagyon szenvedett és simán kikapott az első Red Bullos évét teljesítő Daniel Ricciardótól.

Hamilton Bahreinben a hetedik, Szaúd-Arábiában pedig a kilencedik lett, mindkétszer Russell mögött végzett. A 39 éves pilóta nem is rejtette véka alá a csalódottságát: „Frusztráló, hogy sorozatban a harmadik évben ugyanolyan helyzetben vagyunk. Határozottan nehéz, de leszegett fejjel folytatjuk a munkát. Tudom, hogy a gyárban mindenki olyan keményen nyomja, amilyen keményen csak tudja, de határozottan nagy változtatásokra van szükség. Talán nem végeztünk elég nagy változtatásokat eddig” – nyilatkozta csalódottan Lewis Hamilton.

Hamilton eddig csupán csak a kilencedik helyet foglalja el a világbajnoki tabellán. Legrosszabb éve a 2022-es szezon volt, ahol a hatodik pozícióban végzett összetettben.

A F1 mezőnye legközelebb március 24-én Ausztráliában versenyez majd.

Elolvasom a cikket