Robbanás történt egy hajó közelében Jemen partjainál

MH/MTI
2024. március 17. vasárnap. 15:57

Azt írták, egy kereskedelmi hajótól érkezett a jelentés a közelében történt robbanásról, 85 tengeri mérföldre keletre Ádentől, Jemen déli részén. A hajóban nem keletkezett kár, és a legénység biztonságban van, a hajó folytatta útját – tette hozzá a szolgálat.

A háború sújtotta Jemen nagy területeit ellenőrző húszik azt állítják, hogy a Gázai övezetben élő palesztinokkal való szolidaritásból hajtanak végre támadásokat, ahol Izrael október 7. óta háborúban áll a Hamász iszlamista mozgalommal.

Washington, Izrael legfőbb szövetségese decemberben többnemzetiségű koalíciót hozott létre a tengeri forgalom „védelmére”, de nem sikerült megállítani a támadásokat.

Január közepe óta az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság több csapást is végrehajtott a lázadók állásai ellen, akik az amerikai és brit hajókat „legitim célpontoknak” jelölték meg, miután kezdetben azt állították, hogy az „Izraelhez kapcsolódó” hajókat veszik célba.

Csütörtökön Abdel-Malek al-Húszi, a jemeni síita húszi felkelők vezetője egy beszédében azt mondta, hogy mozgalma „folytatja és kiterjeszti (hadműveleteinek) hatókörét”.

Elolvasom a cikket