Donald Trump végleges és kompromisszumos megoldást ígér az abortuszkérdésre

MH/MTI
2024. március 18. hétfő. 7:37
Frissítve: 2024. március 18. 7:39

Trump megállapította, hogy egy tilalomról szóló döntésnek tartalmaznia kell kivételeket, mint a szexuális erőszak, a vérfertőzés és az édesanya életének védelme. Hozzátette, hogy hamarosan nyilvánosságra hozza konkrét javaslatát. Álláspontját előzetesen azzal magyarázta, hogy „választásokat kell nyerni”, ami nagyon nehéz, ha az említett kivételek nem szerepelnek a terhességmegszakításról szóló szabályozásban. Korábbi értesülések szerint Donald Trump a várandósság 16. hetétől javasol majd tilalmat az abortuszra, az említett kivételekkel.

Donald Trump nyilatkozata a terhességmegszakítást illetően néhány nappal követte, hogy Kamala Harris alelnök kampánykörútján felkeresett egy abortuszklinikát Minnesota államban, ahol azt ígérte, hogy a demokraták megvédik a terhességmegszakítás szabadságát, az úgynevezett „reproduktív egészségügyi ellátást”, és bírálta a republikánusok ezzel kapcsolatos politikai megközelítését.

A látogatás azért keltett figyelmet, mert amerikai alelnök terhességmegszakítással foglalkozó intézményben még soha nem tett látogatást. Minnesota állam az Egyesült Államok azon szövetségi államai közé tartozik, ahol teljes szabadság van érvényben a terhesség megszakítására.

A demokraták vasárnap azt a vádat is megfogalmazták Donald Trump ellen, hogy az Egyesült Államokban erőszakot szít. Nancy Pelosi, a képviselőház rangidős demokrata tagja, korábbi házelnök azt mondta, hogy a demokratáknak meg kell nyerniük a novemberi elnökválasztást, Donald Trump „vérfürdőre” vonatkozó kijelentését követően. Joe Biden elnök szombaton este egy kampányvacsorán úgy vélekedett, hogy az amerikai demokrácia támadás alatt áll, és a legnagyobb veszély fenyegeti a polgárháború óta.

Demokrata párti politikusok Donald Trump szombaton Ohio államban elmondott kampánybeszédének egy mondatát emelték ki, amelyben a republikánus elnökjelölt az autóiparra vonatkozóan használta a „vérfürdő” kijelentést. A volt elnök arról beszélt, hogy amennyiben Kína Mexikóban gyártatott elektromos autói vámmentesen importálhatók az Egyesült Államokban, akkor az „vérfürdőt” jelentene az amerikai autóipar számára. Hozzátette, hogy megválasztása esetén a mexikói gyártású járművekre 100 százalékos vámot vetne ki. Donald Trump kampánycsapata az elmúlt napokban részletes intézkedési javaslatcsomagot tett közzé az amerikai autóipar élénkítésére és védelmére.

Elolvasom a cikket