Jun Szogjol dél-koreai elnök az orvossztrájk kezdete óta most először tárgyalt tiltakozó orvosokkal

MH/ MTI
2024. március 18. hétfő. 14:45

A kormány a jövő tanévtől kezdve kétezerrel szeretné növelni az orvosi egyetemekre felveendő hallgatók számát, ami tömeges felháborodást váltott ki az orvosok körében. Az egy hónapja tartó sztrájk során eddig több mint tízezer orvosgyakornok és rezidens adta be felmondását és hagyta ott állását tiltakozásul.

„Arra kérem önöket: ne szabják a tárgyalások előfeltételéül, hogy módosítsuk a felvételi kvóta növeléséről szóló döntésünket” – mondta az elnök sztrájkoló orvosoknak a szöuli Asan Egészségügyi Központban tett hétfői látogatásán, amiről szóvivője számolt be. Jun hangsúlyozta, hogy fontos az orvosok számának növelése az elöregedő társadalom okozta problémák miatt.

„Az egészségügyi reform teljesítéséhez szükséges, hogy az orvosok és az ápolók – akik mindenkinél jobban ismerik ezt a területet – elmondják véleményüket arról, hogy miben van hiány, mit lenne szükséges fejleszteni” – közölte Jun, hozzátéve; „kérem bízzanak a kormányban, és vegyenek részt a párbeszédben”.

A sztrájkoló orvosok továbbra is kitartanak amellett, hogy nincs szükség több szakemberre az országban, jóllehet már a csaknem tízezer rezidens tömeges felmondása miatti orvoshiány is egészségügyi válságot okozott az 51 millió lakosú országban. Az egészségügyi minisztérium szerint ezzel zsarolják a kormányt és a lakosságot, ahelyett, hogy valódi megoldást nyújtó párbeszédre törekednének.

A tiltakozáshoz az orvosi egyetemek hallgatói és az orvosprofesszorok is csatlakoztak. A professzorok március 25-re a rezidensekéhez hasonló tömeges felmondási akciót jelentettek be.

Az üggyel kapcsolatban a rendőrség házkutatásokat tartott, bizonyítékokat foglalt le, és kihallgatta a legnagyobb orvosi egyesületek vezetőit. Pak Mjonghát, a dél-koreai orvosi kamara vezetőjét hétfőn már harmadik alkalommal hallgatta ki a helyi rendőrség. Pak szintén a párbeszédet szorgalmazta, mindazonáltal tagadja, hogy bármi köze volna az orvosok tömeges felmondásához.

Elolvasom a cikket