Női kosárlabda: A Sopron tizenkettedszer vitte el a Magyar Kupát

MH/MTI
2024. március 18. hétfő. 7:55

A finálé favoritjaként a tavaly bronzérmes DTVK-t emlegették, amely 17 forduló után veretlenül vezeti az NB I tabelláját, az Euroligában pedig bravúros meneteléssel bejutott a negyeddöntőbe, ahol 1-0-s vezetésnél csak egy sikerre volt a négyes döntőtől, de végül a francia Villeneuve d’Ascq jutott tovább.

A Széchenyi István Egyetemi Csarnokban a nyitónegyed nagy részében a Diósgyőr vezetett, főként az amerikai Kaila Charlesnak köszönhetően. A folytatásban kilenc pontra ellépett Völgyi Péter együttese, de a kétszeres Európa-bajnok szerb Jelena Brooks révén a Sopron négy perccel később fordított. A piros-fehérek hat és fél perc alatt csak hat pontot hoztak össze, és a 19. percben már nyolc ponttal a címvédő volt előrébb. A nagyszünetben 45-39 állt az eredményjelzőn.

Térfélcsere után érvényesült a miskolciak „hosszabb” kispadja, a kihívó Lelik Réka és az ausztrál Darcee Garbin dupláival fokozatosan ledolgozta hátrányát, és a zárónegyednek már 57-55-ös vezetésről vágott neki. Ebben hatalmas küzdelem zajlott a pályán, felváltva potyogtak a kosarak, a sorozatban 19. kupadöntőjét vívó Sopron az utolsó tartalékait is mozgósította. Tíz másodperccel a vége előtt a miskolciakat erősítő montenegrói Milica Jovanovic triplával kiegyenlített, de Brooks duplájára már nem érkezett válasz.

Killik László női Magyar Kupa, döntő:
Sopron Basket – DVTK Hun-Therm 73-71 (19-25, 26-14, 10-18, 18-14)
Legjobb dobók: Brooks 19, Varga 14, Papp 12, Tomán 10, Sitku 10, illetve Charles 13, Garbin 12, Jovanovic 11, Aho 11

A Sopron 2007, 2008, 2011, 2012, 2013, 2015, 2017, 2019, 2020, 2021 és 2023 után fennállása 12. kupaaranyát gyűjtötte be.

Korábban, bronzmérkőzés:
Serco UNI Győr-Vasas Akadémia 79-54 (21-17, 25-19, 22-7, 11-11)

Az elmúlt tíz év kupagyőztesei:
2015: Uniqa-Euroleasing Sopron
2016: Aluinvent DVTK Miskolc
2017: Uniqa Sopron
2018: Atomerőmű KSC Szekszárd
2019: Sopron Basket
2020: Sopron Basket
2021: Sopron Basket
2022: DVTK
2023: Sopron Basket
2024: Sopron Basket

Elolvasom a cikket