Segítség a cukorbetegeknek

Egy több amerikai egyetemhez és két kórházhoz kötődő, kutatókból és orvosokból álló csoport arról számolt be, hogy a D2-vitamin az 1-es típusú cukorbetegséggel frissen diagnosztizált betegeknél – jellemzően gyerekeknél – meghosszabbíthatja a betegség úgynevezett mézeshetek fázisát – írta meg a Cohen Children’s Medical Center of New York kutatásának eredményei alapján a Házipatika.com. Mint a cikkben olvasható, a legtöbb, 1-el jelzett kórban szenvedő ember hasnyálmirigyének béta-sejtjei a diagnózis felállításakor még harminc-ötven százalékban működnek.

Mindez pedig annyit tesz, hogy még hónapokig, akár évekig termelnek inzulint. Ezt az időszakot mézeshetek fázisának nevezik, amelyet azért is jó kitolni, mert a cukorbetegség tüneteinek késleltetése egész életen át tartó előnyös hatással lehet az érintettekre – nem mellékesen pedig segít elkerülni a mindennapi injekciókat.

A tanulmányba harminchat fiatal önkéntest vontak be, akiknél újonnan diagnosztizálták az 1-es típusú cukorbetegséget. Az érintettek egy része két hónapon keresztül hetente kapott D2-vitamint, míg mások ugyanezen időszak alatt placebóban részesültek. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy mérhetően javult a D2-vitamint kapó páciensek állapota.

Elolvasom a cikket