Újabb római kori falat tenne láthatóvá a városvezetés Kolozsvár belvárosában

MH/MTI
2024. március 18. hétfő. 20:31

Kolozsvár elöljárója Facebook-oldalán közölte, hogy az önkormányzat eredeti helyén akarja megőrizni a belvárosi I. L. Caragiale parkban, az egykori baromfipiac helyén talált római kori falmaradványt és láthatóvá akarja tenni a látogatók számára.

A római kori Napoca település erődítésének falrészét a napokban tárták fel az Erdélyi Történeti Múzeum régészei a Műszaki Egyetem mellett, ugyanazon a helyen, ahol pár hete a középkori városfalat is megtalálták. Kiderült, hogy a középkorban a várfalat ezen a szakaszon közvetlenül ráépítették a római kori fal ott talált maradványára.

„A római Napoca város bejáratánál lévő fal, melyet a Kr. utáni 119-271. évekre datálnak, egy rómaiak által épített biztonságos alapot mutat, melyet később a szászok is használtak a város erődítéséhez” – írta a polgármester. Közölte: a szakemberek szerint ez Hadrianus császár idejéből származhat, aki a települést városi rangra emelte. Hozzátette, a leletek bemutatása a parkfelújítás része lesz, melynek célja egy hívogató zöldövezet kialakítása a belvárosban.

„Azt szeretnénk, hogy a térrendezéssel megoldást találjunk a leletek konzerválására és a helyszínen való megőrzésére, hogy láthassa minden román és történelemkedvelő, a tanárok ide jöhessenek órát tartani, és a diákok láthassák a történelmünket, a román nép történelmét” – írta közösségi oldalán Emil Boc.

Az ókori leleteket Raluca Turcan művelődési miniszter is megtekintette a hétvégén Kolozsváron tett látogatása alkalmával és „óriási jelentőségűnek” nevezte azokat. Hozzátette: örül, hogy az Emil Boc vezette kolozsvári közigazgatás úgy döntött, a Caragiale park rendezésével ezt a kivételes felfedezést is közkinccsé teszi.

Rámutatott: a felfedezés alátámasztja azt, a szakemberek által már régóta sejtett tényt, hogy a középkori erődítés részben a római kori falakra épült. Emlékeztetett arra, hogy Gyulafehérváron is hasonló eljárást alkalmaztak.

George Cupcea régész, az Erdélyi Történeti Múzeum munkatársa korábban a helyi Szabadság napilapnak úgy nyilatkozott: a régészeti feltárás alatt arra számítanak, hogy a római és a középkori erődítés vonalai egybeesnek a térségben. Az ásatás előrehaladtával ez be is igazolódott.

Kolozsváron tavaly októberben kezdődtek el a telefonpalota melletti park felújítási munkálatai, melyek részeként a belvároson áthaladó patakot, a Malomárkot is kitakarják, miután ezen a szakaszon a kommunizmusban befedték. A kivitelezőnek 14 hónap alatt kell elkészülnie a munkával.

Erdély fővárosában az elmúlt években a belvárosi útfelújítások során a középkori vár több kapujának az alapjait is megtalálták. Római kori leletek is felszínre kerültek korábban, az 1990-es években két oszlopfőt és egy hatméteres falat is találtak, melyeket az ókori város fórumaként valószínűsítettek.

Gheorghe Funar akkori polgármester a Mátyás-szoborcsoportot is el akarta költöztetni a Főtérről az ásatások folytatása miatt, de a szakemberek beavatkozása végül meghiúsította tervét. Kolozsvár főterén emiatt hosszú évekig gödör éktelenkedett, melyet végül betemettek, az ókori leleteket pedig üvegtetővel fedték be.

Elolvasom a cikket