Végóráit élheti a berlini kabinet?

Egyre inkább megosztott a német kormánykoalíció az ország Ukrajna-politikáját illetően – írta meg az EurActiv. Mint cikkükben utalnak rá, Olaf Scholz kancellár szociáldemokrata pártja (SPD) koalíciós partnerei kereszttüzébe került, mivel enyhített álláspontján a háború sújtotta Ukrajna támogatása kapcsán. Az orgánum felidézte Rolf Mützenich SPD-frakcióvezető múlt heti beszédét. A politikus ebben azt kérdezte, nem lenne-e ideje „elgondolkodni azon, hogyan lehet befagyasztani egy háborút és később befejezni?”

A felszólalás jelentős visszhangot váltott ki a másik koalíciós partner részéről. Ricarda Lang, a Zöld Párt vezetője a Die Weltnek azt mondta, hogy Rolf Mützenich beszéde „visszatérést jelent a szociáldemokraták régi oroszországi politikájához”. Közben múlt hét szombaton az SPD vezetői egy pártértekezleten megvédték csoportvezetőjük nézeteit.

A lapban utalnak arra, hogy Olaf Scholz a múlt héten határozottan megvédte azt a döntését, hogy nem küld Taurus rakétákat Ukrajnába. Persze ezért a háborúpárti koalíciós partnerei bírálatokat fogalmaztak meg. Scholz az ukrajnai háború kitörése után a német külpolitika teljes újrarendezéseként hirdette meg – ezzel szemben kritikusai úgy vélik, ez csak amolyan mondás volt, és a kancellár csak annyi segélyt ad a kijevi rezsimnek, hogy az éppen ne veszítse el a háborút.

Elolvasom a cikket