Grimaldo: Különleges lenne elsőként bajnokká válni a Leverkusennel

MH/ MTI
2024. március 19. kedd. 13:13

A 28 éves baloldali védő a nyáron igazolt Németországba a portugál Benficától, és a Leverkusennel az idény során eddig lejátszott 38 tétmeccsen még egyszer sem tapasztalta meg a vereség érzését. A Bayer tízpontos előnnyel áll a Bundesliga élén nyolc fordulóval a zárás előtt, egyetlen élvonalbeli gárdaként van ott a Német Kupa elődöntőjében, az Európa-ligában pedig negyeddöntős.

A Leverkusen 1993-ban kupagyőztes volt Németországban, 1988-ban pedig az UEFA Kupát – az El jogelődjét – hódította el, német bajnoki címet azonban még soha nem sikerült nyernie, ötször volt ezüstérmes, legutóbb 2011-ben.

„Sporttörténeti tett lenne, ha sikerülne az első itteni szezonomban Bundesligát nyerni a Bayer Leverkusennel, amely még soha nem volt bajnok. Az egész csapatnak, beleértve saját magamat is, ez a célja, és hiszem, hogy a legjobb úton haladunk” – nyilatkozta Grimaldo a Marca című spanyol sportnapilapnak.

Az egyszeres spanyol válogatott hátvéd az FC Barcelona akadémiáján nevelkedett, aztán a Benficával 2016-tól többek között négy portugál bajnoki címet nyert. A Leverkusenhez honfitársa, a csapatot vezetőedzőként irányító Xabi Alonso hívására szerződött.

„Sok jó edzőm volt pályafutásom során Barcelonában és a Benficánál is, de ő egészen különleges. A világ labdarúgásában nem sok olyan tréner dolgozik jelenleg, mint ő. Egyértelmű, hogy szeretném folytatni vele a közös munkát” – mondta Grimaldo arról, hogy sajtóértesülések szerint a Bayern München, valamint a Liverpool is szeretné elcsábítani Alonsót a nyáron Leverkusenből.

Elolvasom a cikket