Thomas Maier, a New York-i Newsday oknyomozó újságírója, több sikeres könyv díjnyertes szerzője még 2014-ben publikálta a When Lions Roar: The Churchills and the Kennedys (Amikor az oroszlánok üvöltenek: A Churchillek és a Kennedyek) című könyvét, amelyben a két család sorsát meséli el az 1930-as évektől az 1960-as évekig. A könyv ma azon részlete miatt érdekes, ahol Maier arról ír, hogy Churchill hogyan akarta rávenni Truman amerikai elnököt egy Oroszország elleni atomtámadásra.
A történet több, az FBI által 2014-ben nyilvánosságra hozott titkos feljegyzésre épül. Az egyik ilyen feljegyzés az FBI Styles Bridges New Hampshire-i republikánus szenátorral készített interjúja. Bridges, aki a szenátusban aktívan tevékenykedett külpolitikai ügyekben, azt mondta az FBI ügynöknek, hogy Churchill sürgette őt, hogy támogasson egy Moszkva elleni megelőző és pusztító atomtámadást. Bridges szenátor 1947 nyarán tett európai látogatása során találkozott Churchillel, amikor is a volt brit miniszterelnök, akkor a brit parlamenti ellenzék vezetője, kijelentette neki, hogy a világ civilizációjának megváltása az lenne, ha az Egyesült Államok elnöke deklarálná, hogy Oroszország veszélyezteti a világbékét, és megtámadná Oroszországot. Churchill azzal érvelt, hogy ha egy atombombát ledobnának a Kremlre, akkor az irányítás nélkül maradt Oroszországgal nagyon könnyű lenne az erőegyensúlyt létrehozni. Ha ez nem történik meg – jósolta Churchill – akkor Oroszország a következő két-három évben, amikor kifejleszti a saját atombombáját, megtámadja majd az Egyesült Államokat és a civilizáció megsemmisül, vagy legalábbis sok évre visszasüllyed.
Egy másik FBI feljegyzés Churchill személyi orvosától, Lord Morantól származik. Moran – az FBI feljegyzése szerint – felidézte, hogy Churchil egy 1946-os beszélgetés során a szovjetek elleni nukleáris csapást szorgalmazta. „Nem kellene várnunk, amíg Oroszország készen áll” – mondta Churchill. – „Amerika tudja, hogy Oroszország autóiparának ötvenkét százaléka Moszkvában van, és egyetlen bombával ki lehetne irtani. Lehet, hogy ez hárommillió ember kiirtását jelentené, de ők (a szovjetek) nem sokat törődnének vele, inkább egy olyan történelmi épület, mint a Kreml számítana nekik.”
A 2014-ben nyilvánosságra hozott FBI feljegyzések egy másik dokumentumáról 2020-ban a Daily Mail írt (itt). A feljegyzés szerint Julius Ochs Adler, a történés idejében (1951-ben) New York Times vezérigazgatója és korábban magas rangú amerikai katonatiszt azt mondta az FBI ügynökének, hogy amikor 1951-ben találkozott Churchillel, az megkérdezte tőle, hogy az Egyesült Államoknak hány atombombája van, és hogy becsléseik szerint a Szovjetuniónak mennyi lehet. Ekkor Churchill kijelentette, hogy ha ő lenne a miniszterelnök, és el tudná érni az amerikai kormány beleegyezését, akkor kötelező előírásokat szabna Oroszországnak és az ultimátum visszautasításuk esetén a Kremllel közölnék, hogy ha nem gondolja meg magát, akkor atombombát dobnak 20-30 kiválasztott város valamelyikére. Ha Oroszország továbbra sem akarna beleegyezni a kívánt követelményekbe, akkor bombázni kell az egyik célpontot, és ha szükséges, továbbiakat. Mindezekhez azonban hozzá kell tenni, hogy amikor 1951 októberében Churchill újból miniszterelnök lett, megfeledkezett a Moszkva elleni atomtámadásról, igaz, ekkor már az oroszoknak is volt atombombájuk.
Az Oroszország elleni atomtámadás ötletét Churchil feltehetően 1946-ban Trumannak is felvetette, aki meghívta a Missuri állambeli Fultonban lévő Westminster College-ba, ahol elmondta híres „vasfüggöny” beszédét. Ebben a beszédben elsősorban az amerikai-brit összefogást hangsúlyozta és figyelmeztetett a szovjet terjeszkedés megfékezésére. A közismert részeken túlmenően azonban közvetlenül a „vasfüggöny ereszkedik le a kontinensen” rész után olyasmit is mondott, amit azóta sem hallottunk, de még esetleg a felszínre bukkanhat, mégpedig a következőket: „Az orosz uralom alatt álló lengyel kormányt arra bátorították, hogy óriási és jogtalan behatolásokat hajtson végre Németországban, és most németek millióinak tömeges kitelepítése zajlik, súlyos és soha nem látott mértékben.”
Churchillnek kétségtelenül igaza volt, amikor azt mondta: „A kommunista pártok, amelyek nagyon kicsinyek voltak Európa összes ilyen keleti államában, számukat messze meghaladó szerepre és hatalomra emelkedtek, és mindenütt arra törekszenek, hogy totalitárius irányítást szerezzenek”. Az Oroszország elleni atomháborúra azonban Truman nem volt vevő, és a beszédre az amerikai sajtóból is negatív visszhangok érkeztek, az amerikai nép nem állt készen egy újabb háborúra.
Churchillt ma az teszi aktuálissá, hogy a Nyugat Oroszországgal szembeni stratégiája az orosz-ukrán háború kapcsán megint igen élesen a reflektorfénybe került. Az amerikai Woodrow Wilson International Center for Scholars által publikált The Wilson Quarterly még 2015-ben, már a Krím orosz elfoglalása és a két keleti tartomány Donyeck és Luhanszk önállósodása után egy cikket publikált „Mit tenne Churchill” címmel. A cikk akörül az elhíresült mondás körül forog, amikor Churchill a Szudétavidéket Németországnak adományozó Müncheni Egyezmény után az alsóházban azt mondta Neville Chamerlainnek: „Önnek megadatott a lehetőség, hogy válasszon a becstelenség és a háború között. Őn a becstelenséget választotta, és a háborút fogja kapni.”
A cikk utal François Hollande francia elnök megjegyzésére aki a minszki tárgyalások idején, azt mondta, hogy „Ha nem sikerül nem csak kompromisszumot, hanem tartós békemegállapodást találnunk, pontosan tudjuk, mi lesz a forgatókönyv. Ennek van neve, úgy hívják, hogy háború.”
A 2015-ös müncheni biztonsági konferencián (ugyanabban a városban, ahol Nagy-Britannia és Franciaország vezetői 1938-ban megalkudtak Adolf Hitlerrel Csehszlovákia ügyében) az ukrajnai válság megvitatása kapcsán John McCain amerikai szenátor azt mondta, hogy „szégyelli” magát Washingtonnak a válságra adott válasza miatt, és azt Neville Chamberlain brit miniszterelnöknek a hitleri követelések elfogadásához hasonlította. „A történelem azt mutatja, hogy a diktátorok mindig többet vesznek el, ha hagyjuk őket” – mondta McCain. Korábban David Cameron, brit miniszterelnök, figyelmeztette európai vezetőtársait az engesztelés veszélyeire: „Fennáll annak a veszélye, hogy megismételjük a 38-as müncheni hibákat… Ezúttal nem teljesíthetjük Putyin követeléseit. A Krímet már elfoglalta, és nem engedhetjük meg neki, hogy az egész országot elfoglalja”. Ted Cruz szenátor egy müncheni televíziós interjúban még tovább ment, és azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak szerződéses kötelessége, hogy az ukránok mellett álljon.
De, Putyin valóban egy másik Hitler-e – teszi fel a kérdést a cikkíró, és a válasza az, hogy egy dologban biztosan nem, Hitlernek nem volt atombombája. Ezért azoknak, akik ma Churchillre hivatkozva támogatják a NATO katonai beavatkozását, kétszer is meg kell gondolniuk, hogy háborút akarnak-e viselni egy atomhatalommal.
Boris Johnson Churchill nyomdokait követve sietett Kijevbe, hogy a háború első napjait követő 15 pontos isztambuli békemegállapodást megtorpedózza. E megállapodás szerint Ukrajna csak az 1954-ben neki ajándékozott Krímet vesztette volna el és a NATO-tagságról mondott volna le, de a brit miniszterelnök – nyugati segítséget ígérve – a háború folytatására ösztönözte az ukrán vezetést.
A Hitlerrel való összehasonlítás azonban nem csak az atombombák miatt sántít, hanem azért is, mert itt nem az oroszok terjeszkedtek, hanem a NATO, és a NATO vezetőinek kell eldönteniük, hogy Ukrajna NATO-tagsága megéri-e nekik egy atomháború kockázatát.
A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója
