Itt a csillagászati tavasz!

MH/MTI
2024. március 19. kedd. 23:08

Egyébként ez a „csuszkálás” az oka annak, hogy be kellett vezetni a szökőnapot, ugyanis az eltérés négy év alatt már majdnem 24 órát tesz ki – ismertették.

Kiemelték, hogy emellett a Föld pályaparaméterei – excentricitása, a tavaszpont helye, a forgástengely precessziója – sem állandók, ezek azonban csak nagyon kis eltéréseket okoznak, a tavaszi nap-éj egyenlőség időpontja a Gergely-naptár 400 éves periódusa alatt is csak egy-két órát változik.

A legutóbb 2011-ben esett a tavaszi nap-éj egyenlőség március 21-ére, 2048-ban pedig először fog március 19-én bekövetkezni – írták.

A HungaroMet Zrt. arra is kitért, hogy a nap-éj egyenlőség idején – az elnevezés ellenére – nem egyenlő hosszúságú a nappal és az éjszaka.

Ennek egyik oka, hogy a légköri refrakció (fénytörés) miatt az égitestek a valódi elhelyezkedésüknél egy kicsivel magasabban látszanak a horizont felett. Ez azt jelenti, hogy a Nap néhány perccel előbb jelenik meg a horizonton napkeltekor, mint valójában. Ugyanígy, napnyugtakor ennyivel később nyugszik látszólag. Ez a jelenség néhány perccel növeli a nappalok hosszát.

A másik ok pedig az, hogy a nap-éj egyenlőség napján a Nap geometriai középpontja az, ami 12 óráig tartózkodik a horizont felett, de a Napnak kiterjedése van: vagyis már akkor is látszik, amikor a középpontja még nem, illetve még akkor is sugároz, amikor a középpontjánál már lenyugodott. Emiatt ilyenkor, sőt pontosan soha nincs nap-éj egyenlőség, de március 16-án majdnem egyenlő a nappal és az éjszaka hossza.

Elolvasom a cikket