Josep Borrell: az EU megegyezett a Navalnij meggyilkolásáért felelősök szankcionálásában

MH/MTI
2024. március 19. kedd. 6:08

Josep Borrell, a tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását követően tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a külügyek tanácsa megvizsgálta az uniós bankokban tartott, majd a 2022. február 24-én kezdődött ukrajnai háború okán befagyasztott orosz vagyon profitja felhasználásának lehetőségeit. A tagállamok többsége egyetértett abban, hogy a nyereséget Ukrajna megsegítésére fordítsák – tájékoztatott.

Az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban arról beszélt, hogy a tagállamok elvi megállapodásra jutottak abban, hogy szankciókat vezetnek be a ciszjordániai palesztinokkal szemben erőszakot alkalmazó izraeli telepesekkel szemben, valamint további megszorító intézkedéseket hoznak a Hamász iszlamista terrorszervezet tagjaira vonatkozóan.

Szavai szerint „szilárd, európai szintű kompromisszum született, a politikai megállapodás megvan”, de – mint közölte – a munka még folytatódik a teljes körű elfogadás érdekében. Azok az országok, amelyek korábban blokkolták a javaslatot, most úgy döntöttek, hogy tartózkodnak a szavazástól – tájékoztatott az uniós diplomácia vezetője.

Elolvasom a cikket