Külföldön adta fel magát egy drogkereskedő

MH/MTI
2024. március 19. kedd. 9:26

A KR NNI kedden közölte a police.hu oldalon, hogy 2020-ban és 2021-ben Bács-Kiskun vármegyében előbb Kecelen, majd Kecskemét külterületén mintegy 300 millió forint értékű beruházással hoztak létre egy professzionálisan felszerelt, számítógépes rendszerrel működtetett kábítószer-termesztő üzemet.

A nyomozóknak akkor a bűnszervezet mind a hét tagját sikerült azonosítaniuk: közülük kettőt rövid időn belül Magyarországon el is fogtak, míg a szökésben lévő öt tag ellen a Debreceni Járásbíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki kábítószer-kereskedelem bűntett miatt.

A banda öt, szökésben lévő tagjából hármat 2023. július 19-én a KR NNI és a spanyol Guardia Civil közösen fogott el Spanyolországban, az Alicante tartományi Calp településen. A negyedik körözöttet február 28-án délelőtt fogták el a KR NNI debreceni osztályának nyomozói, miután ügyészi közvetítéssel önként feladta magát.

Az ötödik bandatag, a Svájcban bujkáló 33 éves magyar férfi március 16-án „sétált be” a zürichi rendőrségre.

Elolvasom a cikket