Munkában az Országgyűlés

MH/ MTI
2024. március 19. kedd. 11:16

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke elmondta, nyolcvan évvel ezelőtt, 1944-ben, március 19-én a német haderő megszállta Magyarországot, és ezzel 46 évre elveszett az ország önrendelkezése. Magyarország nem volt többé szabad és független állam, ahogy egy évvel később sem, amikor a német fennhatóságot a szovjet katonai megszállás váltotta fel – tette hozzá.

Közölte, 1944. március 19-e a magyar történelem gyásznapja azért is, mert ezután vette igazán kezdetét a holokauszt a magyarországi zsidóság számára. 437 ezer magyarországi zsidót deportáltak, többségüket a hírhedt auschwitzi koncentrációs táborba – emlékeztetett.

Az Országgyűlés kegyelettel emlékezik meg azokról, akik Magyarország német megszállásának következtében meghurcoltattak, életüket veszítették. Tisztelettel hajt fejet azok előtt, akik fegyverrel fordultak szembe a megszállókkal – mondta Lezsák Sándor.

Az Országgyűlés napirend előtti hozzászólásokkal folytatta a munkát.

Elolvasom a cikket