Nagy bejelentésre készül Katalin hercegné

Akkor a Kensington-palota közleményében arról írt, hogy a hercegné húsvétig biztos nem tér vissza a kötelességeihez, pihenni fog. Addig is Vilmos volt az, aki helyt állt az eseményeken, majd a nagybeteg III. Károlyt is helyettesítette. Katalin teljesen privát felépülési folyamatát azonban folytonos pletykák és kitalációk övezik, pláne az anyák napi fotója láttán.

Egy királyi bennfentes szerint a hercegné el fogja mesélni hosszú távollétének okát, amint újra teljesen egészséges, és úgy érzi, hogy eljön a megfelelő pillanat.

Mindig is akkor volt Katalin és Vilmos a leginkább elemében, amikor a néppel találkozhattak. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a hercegné egy ilyen pillanat során fogja elosztani a találgatásokat az egészségügyi állapota kapcsán – nyilatkozta egy hozzájuk közel álló személy, míg egy másik barátjuk a következőt mondta:

Őszintébbek és nyitottabbak akarnak lenni, de még nem állnak rá készen. Úgy vélem, hogy Katalin érezni fogja majd, mikor jön el erre a megfelelő pillanat. Nem akarják elsietni a dolgot.

Habár a hercegné most még semmit nem osztott meg a műtétjéről, korábban nagyon őszinte volt más betegségeivel kapcsolatban. Egy kenti látogatása során például bevallotta, hogy György herceggel való terhességének első heteiben veszélyeztetett volt. Mindezt egy olyan párnak mesélte, akiknél szintén rosszulléttel járt a várandósság:

Rettenetes volt. Nagyon rosszul voltam, azt sem tudtam megenni, amit meg kellett volna, mégis a testem képes volt a jóra, képes volt egy új életet növeszteni, ami szerintem lenyűgöző – nyilatkozta akkor a hercegné.

Katalin várhatóan a húsvéti ünnepek során lép újra közönség elé – írja a Mirror.

Elolvasom a cikket