Ez a húsevés legveszélyesebb következménye

Immár több kutatás is bizonyította: a vörös és feldolgozott húsok növelik a vastag- és végbélrák rizikóját. Az összefüggést jobban segíthet megérteni egy friss kutatás, amelynek során a résztvevők genetikai hátterét vették górcső alá. A kutatók két olyan genetikai markert is azonosítottak, amelyek segíthetnek megérteni a húsevés és a vastagbélrák közötti összefüggést, és megmagyarázzák, miért magasabb egyes emberek esetében a rák kockázata, számolt be a USC Norris Comprehensive Cancer Center kutatásának eredményeiről a Medical X Press – írja a Hazipatika.hu.

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a vörös (marha-, sertés- és bárány-), illetve a feldolgozott húsok gyakori fogyasztása növeli a vastagbélrák kialakulásának kockázatát, de a domináns biológiai mechanizmus még nem tisztázott. A betegség folyamatának megértése és az, hogy milyen gének állnak a betegség hátterében, segíthet a tudósoknak jobb megelőzési stratégiák kidolgozásában.

A tanulmány 29 842 vastagbélrákos és 39 635 egészséges ember vörös- és feldolgozotthús-fogyasztási adatait elemezte. Megállapították, hogy azok esetében, akik több vörös vagy feldolgozott húst fogyasztottak, harminc, illetve negyven százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki vastagbélrák. A kutatók az egész genomra kiterjedő adatok felhasználásával két gént is azonosítottak, a HAS2-t és a SMAD7-et, amelyek a vörös- vagy feldolgozotthús-fogyasztás mértékétől függően megváltoztatták a rákkockázat szintjét.

Az eredmények arra utalnak, hogy van a lakosságnak egy olyan csoportja, amelynek körében magasabb a vastagbélrák veszélye, ha vörös vagy feldolgozott húst fogyasztanak. A kutatók szerint eredményeik azt is lehetővé tehetik, hogy bepillantást nyerhessenek a kockázat mögött meghúzódó lehetséges mechanizmusba, amelyet aztán kísérleti vizsgálatokkal követhetnek nyomon.

Elolvasom a cikket