Hálózatfejlesztés nélkül nincs zöldátállás

MH/MTI
2024. március 20. szerda. 8:41

Az ülésen a nap- és szélenergia termeléséről és tárolásáról, azok hazai energiamixben betöltött szerepéről tartott vitaindító előadást ifj. Chikán Attila, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. elnök-vezérigazgatója, az Energia21 egyik alapítótagja. Előadásában kitért a különböző nemzetközi és hazai energiastratégiákra, bemutatta a hazai hálózati kapacitások jelenlegi helyzetét, részletesen elemezte a Nemzeti Energia és Klímatervet, és felvázolt egy modellt a hazai energiafelhasználás optimalizálására.

A közlemény szerint az előadást követő egyeztetésen az Energia21 tagjai ajánlásokat fogalmaztak meg, amelyek közül az első rögzíti, hogy hálózatfejlesztés nélkül nincs zöldátállás. Támogatják a hálózati kapacitás fejlesztésére irányuló törekvést, és javasolják végrehajtásának felgyorsítását.

A közlemény szerint javasolják felgyorsítani az energiaközösségek kialakításának a feltételrendszerét és az azt támogató környezet kialakítását.

A harmadik ajánlásban rögzítik: az ismert, jövőben várható növekvő villamosenergia-igény figyelembe vételével a zöldenergia szerepe felértékelődik. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az energiabiztonság a nap- és szélenergia együttes fejlesztésével, a nukleáris energia, a földgáz és a biomassza használatával valósulhat meg. Ehhez hazánkban szükséges a szélenergia arányának növelése – szögezték le.

Végül rögzítik: célzott finanszírozási megoldásokra van szükség valamennyi ajánlás megvalósulása érdekében.
Az Energia21 Kezdeményezés a közelmúltban indult el közéleti, tudományos és gazdasági szakemberek részvételével, azzal a céllal, hogy Magyarország zöldátállását segítse. Az E21 tudományos, szakmai és civil rendezvényeket, többek között országos zöldenergia-roadshow-t is indított, hogy tudatosítsa, népszerűsítse és előmozdítsa a zöldátállást.

Elolvasom a cikket