Köszöntés

2024. március 20. szerda. 16:6

A szakmailag kikezdhetetlen, a főváros közlekedését kiválóan megreformáló Karácsony Gergely főpolgármester láthatóan ideges lett, hogy Vitézy Dávid is bedobta a kalapját a ringbe, és elindul a főpolgármesteri címért. Azon, hogy alapból a Fidesz pártkatonájának minősítette az új jelöltet, akit politikai feladatra küldtek, már senki sem lepődik meg. Ehhez jó bizonyítékkal szolgált egy fotó, amelyen Vitézy Orbán Viktor és Novák Katalin társaságában látható. Egyben hozzátette: amikor szakmai feladatra kérte megválasztásakor ellenfelét, az nem vállalta el, mondván, Orbán Viktor ezt nem hagyta jóvá, és nem szeretne olyan katona lenni, aki Észak-Koreából menekül Dél-Koreába, és hátulról lelövik az övéi. És itt jön egy nagy ívű gondolat esszenciája, hiszen a főpolgármester leszögezte: a szabad Budapest a menekülőket befogadja, a betolakodókat legyőzi. Szép gondolat, főleg annak függvényében, hogy a rabigában sínylődő Debrecen, a fejlődésben visszamaradt Székesfehérvár vagy éppen a lepusztult Győr nem tud ilyen gesztust tenni senkinek. Budapest okos polgármestere – miközben lazán betolakodónak minősít egy, a fővárosban született és azóta itt élő polgárt – megadta az alaphangot a választási kampányhoz. Bemondta az adjonistent.

Elolvasom a cikket