A migránsok kerülik a magyar határt

A balkáni migrációs útvonal továbbra is veszélyt jelent Magyarország biztonságára – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Bakondi György kiemelte, Brüsszel 2015 óta hibás válaszokat ad az illegális migráció okozta problémákra. Zsigmond Barna Pál államtitkár pedig arról beszélt, kiemelt feladatként kezeli majd a migráció elleni küzdelmet az uniós magyar elnökség.

Nem jut dűlőre a telefon másik végén lévő féllel a Híradó által bemutatott felvételen látható illegális migráns a szerb fővárosban. A Belgrádban tanyázó migránsok általában az embercsempészekkel egyeztetnek telefonjaikon, ez viszont nem mindig zökkenőmentes.

Az illegális bevándorlók – saját elmondásaik alapján – már indulás előtt leszervezik az útjukat, amiért rendszerint több ezer eurót fizetnek az embercsempészeknek. Egyikük az M1 stábjának arról beszélt: most útbaigazításra várnak, de úgy tudják, hogy a szerb–magyar határon túl erős a védelem, ezért más irányba mennének tovább.

„A magyar határnál szinte lehetetlen a továbbjutás, én nem is próbálkozom arra. Törökországban úgy mondták, hogy Bosznia felé kell mennünk, mert ott könnyebb lesz. Ha sikerül, akkor Horvátország következik. Onnan már könnyen elérem Németországot” – bizakodott egy afgán migráns.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta: az embercsempészek útvonalai változhatnak, de az Európára nehezedő migrációs nyomás nem csökken, az Európai Unió pedig 2015 óta folyamatosan rossz válaszokat ad az illegális migráció okozta problémákra.

„Azok az intézkedési tervezetek, jogszabálytervezetek és politikai lépések, amelyeket az Európai Unió megtesz most már 2015 óta, de különösen a közelmúltban a migrációs paktummal, Európai Bíróság előtti eljárás indításával stb., ezek hibás válaszként értékelhetők, amit az illegális migrációra adtak. Továbbra sem a külső határ biztonságos őrizete a hangsúlyos, sokkal inkább a migráció kezelése a cél” – hangsúlyozta Bakondi György.

A Szerbiába érkező illegális bevándorlók túlnyomó többsége most Bosznia-Hercegovina felé folytatná az útját. A hivatalos adatok szerint több mint ezren várakoznak jelenleg arra, hogy továbbmenjenek a kiszemelt, európai uniós célország felé.

Brüsszelben aggódnak, hogyha nem a baloldal kerül újra többségbe, akkor veszélybe kerülhet a migrációt támogató álláspont – ezt pedig már az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára mondta. Zsigmond Barna Pál úgy fogalmazott: Brüsszel migrációpárti politikája megbukott, ezért változásra van szükség.

„Magyarország és Európa jövője forog kockán. Ezért mi azt mondjuk, hogy Brüsszelben változásra van szükség. A változás előfeltétele pedig egy új, az európai jobboldal részvételével kialakuló politikai többség a júniusi EP-választásokon. Olyan bevándorlásellenes EP-képviselőkre van szükség, akik idegen érdekek helyett a nemzeti érdekeket, akik a háború helyett a béke ügyét képviselik” – mutatott rá Zsigmond Barna Pál.

Azt is hangsúlyozta: a második fél évben, a magyar uniós elnökség idején kiemelt figyelmet fordítanak az illegális migráció okozta problémákra.

Elolvasom a cikket