AM: Partnerként tekintünk az erdélyi gazdákra

MH/MTI
2024. március 21. csütörtök. 19:04
Frissítve: 2024. március 21. 19:11

Nagy István kiemelte: ez az összefogás pedig megmutatkozik abban, hogy gazdák, termelők, falugazdászok, szakmai szervezetek és az oktatás-kutatás képviselői közösségként vannak jelen az 5. Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.

A tárcavezető emlékeztetett, a közös európai agrárpolitika és az élelmiszerellátás mindannyiunk jövője szempontjából stratégiai kérdés. Éppen ezért van sorsdöntő jelentősége a júniusi európai parlamenti választásnak. Brüsszel ugyanis marginalizálta ezt a kérdést. Nem akarják látni, hogy az agrárium célja, az élelmiszerellátás biztosítása – fogalmazott.

Az európai gazdák ugyanakkor látják ennek a jelentőségét, amelyet az elmúlt időszakban a gazdatüntetésekkel jeleztek is. „A felelős politika ugyanis az, hogy felelősek vagyunk a fogyasztók egészségéért, tehát egészséges élelmiszer nem szenvedhet szűkösséget az európai emberek asztalán. A feladatuk pedig az, hogy kiváló élelmiszert az asztalra tegyenek, ezt pedig nem vonhatja kétségbe és nem írhatja felül a politika” – tette hozzá a közlemény szerint.

Nagy István kiemelte, a közeljövő másik fontos eseménye, hogy július 1-jétől Magyarország látja el az unió soros elnöki tisztségét. Ez lehetőséget teremt a döntési folyamatok befolyásolására. Ebben a kérdésben pedig partnerként tekintenek az erdélyi gazdákra.

Hangsúlyozta, örömteli azt látni, hogy ezt az összefogást megtestesíti a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fóruma, amely összeköti az egyes régiók gazdaszervezeteit, mezőgazdászait és agrárszakembereit. Ilyen összefogás eredménye a kiterjesztett, kiválóan működő falugazdász hálózat, amely a Kárpát-medencei magyarság támogatásában az egyik leghasznosabb és legelőremutatóbb intézkedés – mondta Nagy István.

A tárcavezető közölte, felelősségvállalásuk jól tetten érhető az agrárium területén, amelyben a magyar agrártárca kiemelt feladatának tekinti a határokon túlra szorult nemzettársaink szülőföldön való maradásának, boldogulásának és gyarapodásának segítését. Ennek egy eszköze olyan lehetőségekhez juttatni az Erdélyben és a Kárpát-medence többi részén működő agrárvállalkozásokat, amelyekkel meg tudják mutatni önmagukat, a termékeiket és a szolgáltatásaikat – mondta Nagy István az AM közleménye szerint.

Elolvasom a cikket