Terrorfenyegetést és lefejezős videókat kaptak párizsi középiskolák

MH/MTI
2024. március 21. csütörtök. 19:47
Frissítve: 2024. március 21. 19:48

Az oktatási minisztérium pszichológiai segítséget ajánlott fel azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akik esetleg látták ezeket a „sokkoló” képeket.

A robbantásos merényletet bejelentő üzenetet legalább öt középiskolába küldték el szerda este és csütörtökre virradó éjszaka egy rendőrségi forrás szerint.

„Az elkövető vagy elkövetők feltörték egy diák e-mail címét, hogy az üzenetet és egy lefejezős videót az intézmény összes postafiókjába elküldjék” – tette hozzá a forrás.

Az AFP francia hírügynökség megkeresésére az oktatási minisztérium közölte: legalább harminc iskola érintett a főváros körüli Ile-de-France régióban, „fenyegetésekkel, terrorizmusdicsőítésekkel és felbujtásokkal, valamint más súlyos bűncselekményekkel”.

Az Ile-de-France régió bejelentette, hogy feljelentést tett a párizsi kiberügyészségen iszlamista merényletfenyegetés miatt. A régió jobboldali elnöke, Valérie Pécresse elítélte a „rendkívül súlyos incidenseket”.

Az oktatási tárca – amely szintén elítélte „a súlyos fenyegetéseket” – jelezte, hogy a nyomozati szervek dolgoznak az elkövető vagy az elkövetők azonosításán.

Az ügyben a bűnügyi rendőrség indított eljárást, a terrorelhárítási ügyészség egyelőre nem foglalkozik a kibertámadással.

Elolvasom a cikket