Ukrajna megsértődött, neki is esett az EU-nak

„Két évvel azután, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát, Kijev nyugati szövetségesei még mindig megpróbálnak kétarcúan viselkedni, még akkor is, amikor Moszkva egy hosszú, kimerítő háborúra rendezkedik be” – mondta szerdán a POLITICO-nak Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyik főtanácsadója, amiről a Mandiner is írt.

Egyrészt szövetségesek, és segíteniük kell Ukrajnát a háborúban, másrészt pedig protekcionista módon próbálják megvédeni a piacukat” – mondta az unióról Podoljak.

A brüsszeli lap azt írja, a Kijev és európai szövetségesei közötti kapcsolatokat megterhelte a lengyelországi és máshol élő gazdák hetek óta tartó tiltakozása az Ukrajnából származó mezőgazdasági import ellen.

Podoljak kifogásolta, hogy az európai országok a harcok elhúzódása ellenére is folytatják a kereskedelmet Oroszországgal. „Számomra ez furcsának tűnik” – mondta.

Önök egyszerre finanszírozzák Ukrajna védelmét, és egyszerre finanszírozzák az orosz szövetségi költségvetést, amelynek 42 százaléka közvetlenül a háborúra megy.

Tehát egyszerre vagytok itt és ott” – hangoztatta Podoljak.

Hozzátette, a Kreml elhúzódó konfliktusra készül, és az időt húzza, hogy a háborút drágábbá tegye a nyugati országok és Ukrajna számára.

„Oroszország egy hosszú háborúban érdekelt, és abban, hogy a nyugati országok belefáradjanak, és azt mondják, ‘ennyi volt, keressünk valamilyen kompromisszumos megoldást’. De ebben a háborúban nincs kompromisszumos megoldás” – mondta.

Elolvasom a cikket