V4-külügyminiszterek: Az Ukrajna elleni orosz támadás sérti a nemzetközi jogot

MH/MTI
2024. március 21. csütörtök. 15:05

„Őszinte és nyílt megbeszélést folytattunk, s ma éppen erre van szükség. A cseh (V4-)elnökség úgy véli, hogy a visegrádi csoportban fontos a párbeszéd fenntartása, ez az egyik eszköze a kölcsönös kapcsolatoknak” – mondta a cseh diplomácia vezetője a tanácskozást jellemezve.

Jan Lipavsky szerint szükség van az Ukrajnának nyújtott segítség növelésére minden területen.

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter azt hangoztatta: „Ukrajnának joga van ahhoz, hogy nemzetközileg elismert határai között maradjon”.

Méltatta egyúttal azt a cseh kezdeményezést, hogy az Európai Unión kívüli országokból is lőszert szerezzenek Ukrajnának. „Lengyelország ehhez nemcsak pénzügyi, hanem logisztikai támogatást is nyújt” – tette hozzá.

A lengyel diplomácia vezetője szerint a V4-eknek egyeztetniük kellene taktikájukat olyan területeken is, mint a migráció, az infrastruktúra, a mezőgazdaság és az energetika.

A miniszteri nyilatkozatokból kiderült: a négy visegrádi ország között egyetértés van abban, hogy Oroszország az agresszor és Ukrajna a megtámadott ország, ezért szükség van a segítségnyújtásra, ennek formáiról azonban már eltértek a vélemények. Míg Radoslaw Sikorski és Jan Lipavsky azt hangoztatták, hogy országaik fegyvert és lőszert is szállítanak a kijevi kormánynak, addig Szijjártó Péter magyar és Juraj Blanár szlovák külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy országaik kizárólag humanitárius segítséget nyújtanak az ukránoknak. Budapest és Pozsony ezért a csehek munícióbeszerző kezdeményezéséhez sem csatlakozik. Jan Lipavsky közlése szerint a kezdeményezést eddig 18 ország támogatja.

„Az orosz–ukrán konfliktusnak nincs katonai megoldása” – tolmácsolta a szlovák kormány álláspontját Juraj Blanár.

Jan Lipavsky bejelentette: a négy külügyminiszter a prágai találkozón elfogadta azt a magyar javaslatot, hogy tíz százalékkal emeljék meg a Nemzetközi Visegrádi Alap költségvetését, ami jelenleg évente tízmillió euró.

Elolvasom a cikket