A kutatásnak azonban számos korlátja van. A tudósok például laboratóriumi edényben tenyésztett rákos sejteket használtak, így még nem lehet tudni, hogy az eredmények a kontrollált laboratóriumi körülményeken túl hogyan alkalmazhatók a valós biológiai rendszerekre. A vizsgált mikroműanyagok némileg eltérnek a környezetben találhatóaktól is, mivel az utóbbiak más formájúak és sajátos módon bomlanak le.
A laboratóriumi edényben végzett vizsgálat eredményei „nagyon aggasztók – mondta a Live Science-nek küldött e-mailben Nicholas Zyg Chartres, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem és a Sydney-i Egyetem mikroműanyagokat vizsgáló kutatója. – Az ilyen típusú tanulmányok kritikus korai figyelmeztető jelek, amelyek alapján cselekednünk kell” – mondta Chartres, aki nem vett részt az új kutatásban.
A mikro- és nanoplasztikumok (MNP-k) leggyakrabban belégzéssel vagy – valamivel ritkábban – lenyeléssel kerülnek a szervezetbe. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a kisebb MNP-k – amelyek átmérője 10 mikrométernél kisebb, és amelyek az egyszer használatos vizes palackokban találhatók. A laboratóriumban tenyésztett sejteken és egereken végzett vizsgálatok kimutatták, hogy az ilyen részecskék képesek áthatolni a sejtmembránokon, felhalmozódni a sejtekben és sejtstresszt kiváltani.
Azonban az, hogy az MNP-k hogyan épülnek fel a sejtekben, kevéssé ismert. Ennek vizsgálatához a kutatók különböző vastagbélráksejteket tettek ki különböző méretű MNP-knek laboratóriumi edényekben.
Azért koncentráltak a vastagbélrákos sejtekre, mert a betegség előfordulási gyakorisága egyre nő – mondta a Live Science-nek e-mailben Verena Pichler, a tanulmány társszerzője, a Bécsi Egyetem kutatója.
Miután ezeket a részecskéket fluoreszcens molekulákkal megjelölték és nyomon követték őket, a kutatócsoport megállapította, hogy a részecskék mérete határozza meg, hogy belépülnek-e a sejtekben, ami összhangban van a korábbi jelentésekkel. A 10 mikrométer átmérőjű részecskék – a legnagyobbak a vizsgálatban – nem tudtak bejutni a sejtekbe, míg a kisebb részecskék bejutottak és felhalmozódtak.
A kutatók ezután azt vizsgálták, hogy mi történt ezekkel a mikroműanyagokkal, amikor a rákos sejtek osztódtak. Azt találták, hogy a részecskék eloszlottak az újonnan osztódó sejtek között.
A rákos sejtek vándorlási képessége segíti őket abban, hogy a szervezetben új helyekre terjedjenek, vagyis áttétet képezzenek. A kutatók azt találták, hogy a kis MNP-knek kitett sejtek gyorsabban vándoroltak, mint a nem kitett sejtek, ami arra utal, hogy az MNP-k elősegíthetik a rákos áttétképződést.
A műanyag részecskék ilyen tartós fennmaradása nem volt meglepő, mondta Pichler, „mivel az emberi szervezetben nincsenek olyan anyagcsere-folyamatok, amelyek lebontanák a részecskéket”.
