Azbej Tristan: A KDNP a keresztény hitből fakadóan elkötelezett a teremtett világ védelme mellett

MH/ MTI
2024. március 22. péntek. 18:39

Azbej Tristan köszöntőjében úgy fogalmazott: a keresztényi tanítás szerint az Isten az embert helyezte a teremtett világ középpontjába, rábízta azt, hogy szabadon gazdálkodjon vele, de felruházta azzal a kötelezettséggel is, hogy megvédje.

„Jelen korunkban, amikor egymást követik a helyi és a globális környezetvédelmi kihívások, jó iránytű ez nekünk, a mi környezetvédelmünk, a mi teremtésvédelmünk nem egy agresszív, nem egy követelőző eszme, hanem az ember központi szerepéből közelíti meg azt, hogy önmagunkért, és az elkövetkező generációkért kötelességünk a teremtett világot megóvni” – mondta.

A KDNP országos faültetési kezdeményezésének részeként pénteken délelőtt Szombathelyen az Annunciáta Nővérek Kongregációja egykori rendházának kertjében ültettek almafákat.

Székely János szombathelyi megyéspüspök megáldotta az elültetett facsemetéket, és elmondta: az épület jelenleg nehéz sorsú családoknak, köztük menekülteknek nyújt átmeneti otthont.

Hozzátette: itt működik az egyházmegye által nemrégiben indított, hátrányos helyzetű gyerekeket segítő Magvető Tanoda is, ahol szakemberek segítségével iskola utáni, felzárkóztató jellegű, készségnövelő foglalkozásokat tartanak a számukra.

Elolvasom a cikket