„Jól van, de…” – Hivatalos hír érkezett a nagybeteg III. Károlyról

Kamilla királyné Észak-Írországban járt és hivatalos útján információt ejtett el férje, III. Károly állapotával kapcsolatban. Épp egy kávézót látogatott meg, ahol a bolti eladó egy jobbulást kívánó kártyát adott át neki, hogy azt továbbítsa a monarchia fejének. Erre a királyné közölte, hogy Károly csalódott, hogy nem tarthatott vele, majd azt is elmondta, hogy érzi magát most a nagybeteg király – írja a ripost.hu.

„Jól van, de nem a legjobb beteg. Próbálom kordában tartani” – jegyezte meg ezzel elismerve azt, hogy Károly daganatos megbetegedése ellenére aktívan dolgozni szeretne, ellátni királyi feladatait, amelyeket kezelései miatt hátrébb kellett hagynia.

Kamilla a jókívánságot író lap mellett ajándékokat is kapott útja során. Néhány zöldségtekercset és kolbászt. Átvételük után egyből közölte a különlegességeket áruló bolttal, hogy Károly nagyon fog örülni nekik, ő lesz az majd főként, aki elfogyasztja őket.

A hivatalos út során fotó is készült annak ellenére, hogy egy öltönybe öltöztetett kisfiú folyton megpróbált belefutni a képekbe. Kamillát azonban ez nem zavarta, csak viccesen megjegyezte: a kicsi ellopja tőle a show-t – írja a BBC.

A királyné útja során a szokásosnál is aggodalmasabb kérdéseket azért kaphatta, mivel III. Károlynak nemrég halálhírét keltették. Habár a hír hamis volt, annyira szárnyra kapott, hogy a palota még közleményt is ki kellett arról adjon, hogy a király állapota ellenére nem hunyt el.

Elolvasom a cikket