Mielőbb szabályozni kell a mesterséges intelligencia felsőoktatásban való használatát

MH/ MTI
2024. március 22. péntek. 19:07

A HÖOK pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: az AI-t nem tiltani, hanem felhasználni kell a hatékony tanulásra. Megjegyezték: a fiatalok körében rohamosan terjed a mesterséges intelligencián alapuló eszközök használata, ezért egyre fontosabb, hogy a felsőoktatásban betöltött szerepük definiálva legyen.

A legcélravezetőbb megközelítés, ha a mesterséges intelligenciára „eszközként tekintünk”, amelyet be kell építeni az oktatási és tanulási folyamatokba – fogalmaztak a közleményben.

Indítványozzák, hogy a szakdolgozatokra vonatkozóan legyenek egyértelműen tisztázva a mesterséges intelligencia segítségével készített részek hivatkozásának szabályai az intézményi tanulmányi és vizsgaszabályzatokban.

Javasolják azt is, hogy az intézmények indítsanak kurzust, amelyen megtanítják az adott tudományterület AI-lehetőségeinek használatát.

Ajánlást tettek arra is, hogy a felsőoktatási intézmények törekedjenek azon számonkérési formák előtérbe helyezésére, amelyek készségeket és a tudományterület megértését helyezik előnybe a lexikális tudással szemben.

Kitértek arra, hogy az oktatói munka hallgatói véleményezése térjen ki a mesterséges intelligencia oktatásba építésének hatékonyságára; a felsőoktatási intézmények biztosítsanak hozzáférést a képzésben használatos AI-eszközökhöz, és szervezzenek továbbképzést az oktatóknak a mesterséges intelligencia oktatásban való felhasználásáról.

Elolvasom a cikket