Rács mögé kerül a nő, akinek felakasztva találták egyik nevelt gyermekét

MH/ MTI
2024. március 22. péntek. 17:34

Az 56 éves várpalotai nő nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban állt és három sajátos nevelési igényű (kilencéves, nyolcéves, ötéves) fiút nevelt.

Tavaly március 13-án valamennyien otthon voltak. A két nagyobb gyerek a nappaliban videófelvételeket nézett, a legkisebb pedig a gyerekszobába ment játszani, ahová magával vitt a konyhaszekrény fiókjából egy fémláncot két lakattal és az azokhoz tartozó kulcsokkal.

Az egyik nagyobb fiú korábban többször játszott úgy, hogy különböző tárgyakat tekert a saját és a kiskorú sértett nyakára, például lovacskás játék közben.

Aznap a fémlánc ismeretlen módon és körülmények között az ötéves kisfiú nyakára került. Amikor a nő később belépett a belső szobába, a kisfiú az ágy létrájáról felakasztva lógott, és nem mutatott életjeleket. A nevelőszülő megpróbálta újraéleszteni, de nem sikerült; a gyermek életét a helyszínre kiérkező mentősök sem tudták megmenteni.

A nő ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt folyt büntetőeljárás. A törvényszék az előkészítő ülésen – figyelemmel arra, hogy a vádlott beismerte felelősségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról – egy év hat hónap, három év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki rá. Az ítélet jogerős.

A bíróság szerint a nő megszegte az objektív gondossági kötelességét, nem látta előre, hogy a lánc és a lakatok hozzáférhető helyen hagyása milyen veszélyeket rejt magában.

Elolvasom a cikket