Csak egy hétköznapi tünetnek hitte, majdnem belehalt

A texasi Steven Spinalenél vérmérgezést diagnosztizáltak, a 36 éves férfit intubálták is, majd egy hónapos kórházi kezelés után mesterséges kómába helyezték. A férfinak mindössze négy százalék esély adtak az orvosok, hogy élve elhagyhatja a kórházat, miután megpróbált eltávolítani egy szőrbenövést – írja a Metro.

Szükségünk van rá, hogy úgy harcoljon, ahogy még soha – nyilatkozta a beteg nővére, Michelle, a szörnyű diagnózis után.

Objektum doboz

Azóta azonban megtörtént a csoda, Steven ugyanis nővére hangjára kinyitotta a szemét.

Steven szerencsére agykárosodás nélkül úszta meg az orvosi kezelést és azóta szinte teljesen felépült, már haza is tért, és szerettei segítségével újra járni tanul – írja a Bors.

Elolvasom a cikket