Erdélyben is bemutatják a magyar színjátszás hőskorát idéző kiállítást

MH/ MTI
2024. március 23. szombat. 10:37
Frissítve: 2024. március 23. 10:49

Az intézet, a kassai Thália Színház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közötti együttműködés révén megvalósuló tárlatot március 27-én 11 órakor nyitják meg a székelyföldi teátrum előcsarnokában, kurátora Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, intézetvezető – írták.

A közlemény szerint a számos színháztörténeti kutatási újdonságot felvonultató tárlat az Osztrák Magyar Monarchia legjelentősebb színházi állomásain kalauzolja végig a közönséget. A magyar nyelvű színjátszási törekvések történetét mutatja be, csaknem másfél évszázadot felölelve.

„Megismerhetjük az első magyar nyelvű színtársulat megalakulásának történetét, társulati tagjait, az átélt viszontagságokat. Kelemen László élete egybeforrt a korabeli színjátszás történetével” – áll a közleményben, amely szerint a színigazgató sokoldalú életpályája és gazdag tevékenysége példázza a magyar nyelvű színjátszás kezdeteit.

A 18 összeállításból álló tárlat a jezsuita díszlet- és jelmeztervezés remekeit mutatja be, a felekezeti iskolák diákszínjátszásába is betekintést enged. „Részét képezik továbbá az elképzelt korabeli színpadi öltözetek fotókon történő rekonstruálása, a megvalósulatlan rozsnyói (Felvidék) magyar nyelvű színház tervei, az állandó társulat és színházépület létrehozására irányuló szegedi törekvések, Sehy Ferenc színművész árulásának epizódja” – írták, felidézve, hogy a kiállítás Kelemen László születésének 250. évfordulójára készült a kassai Thalia Színház felkérésére.

Kelemen László (Kecskemét, 1762. július 26. – Csanádpalota, 1814. december 24.) az első magyar színigazgató, színműíró, élete szorosan összefonódott a vándorszínészet és a társulatfejlődés időszakával. Erdélyi gyökerekkel rendelkezik, innen eredő nemesi származású római katolikus családból való. Több város mellett Nagyváradon is megpróbált társulatot szervezni.

A sepsiszentgyörgyi tárlatot április 7-ig lehet megtekinteni.

Elolvasom a cikket