Meghaladta a hatvanat a halálos áldozatok száma

Korábban a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) negyven halottról adott hírt.

„A halálos áldozatok vizsgálata folyamatban van. Egyelőre annyit lehet megállapítani, hogy a terrortámadásban több mint hatvanan haltak meg, és sajnos ez a szám még tovább emelkedhet” – közölte a nyomozóbizottság.

A RIA orosz hírügynökség jelentése szerint a nyomozóbizottság szóvivője azt is elmondta: még túl korai bármit is mondani arról, mi történt a támadókkal.

A Kreml közlésére hivatkozva orosz hírügynökségek azt jelentették, Vlagyimir Putyin orosz elnök a támadás után tanácskozott a rendvédelmi erők és a mentőszolgálatok vezetőivel. Az államfő a merényletről jelentést kapott az FSZB-től, a nyomozóbizottságtól, a nemzeti gárdától, a belügyminisztériumtól, az egészségügyi minisztériumtól és a rendkívüli helyzetek minisztériumától.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettesre hivatkozva a TASZSZ hírügynökség azt közölte, Putyin elnök gyors felépülést kívánt a sebesülteknek, és köszönetet mondott a sérült áldozatok ellátásában részt vevő orvosoknak.

A Moszkvához közeli Krasznogorszkban péntek este több fegyveres nyitott tüzet egy rockzenekar koncertjén, gránátot vagy gyújtóbombát dobtak a nézőtérre, ahol robbanás történt, majd tűz keletkezett. A lángok miatt beomlott a koncertterem, a Crocus City Hall tetőszerkezete. Az orosz nyomozóbizottság legutóbbi közlése szerint a merényletnek több mint 60 halálos áldozata és 145 sebesültje van, utóbbiak közül 115-öt szállítottak kórházba. A támadás elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára egy Telegram-üzenetben, a támadók indítékairól és sorsáról egyelőre nincsenek információk.

ENSZ BT: a nemzetközi közösség is működjön együtt Moszkvával az igazságszolgáltatásban!

A nemzetközi közösség közreműködését sürgette az ENSZ Biztonsági Tanácsa péntek éjjel a Moszkva melletti merénylet felelőseinek megtalálásában és felelősségre vonásában.

A merényletet követően kiadott közleményben a BT tagjai „aláhúzták annak szükségességét, hogy az elkövetőket, a szervezőket és az anyagi támogatókat megtalálják és bíróság elé állítsák”, és felszólították a nemzetközi közösséget, hogy ennek érdekében „aktívan működjön együtt” az orosz hatóságokkal.

A BT gyáva és kegyetlen tettnek nevezte a merényletet.

Előzőleg António Guterres ENSZ-főtitkár is a leghatározottabban elítélte a terrortámadást, és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, az orosz népnek és Oroszország kormányának.

Az Egyesült Államok kormányzata moszkvai nagykövetségén és John Kirby fehér házi szóvivőn keresztül őszinte részvétét nyilvánította ki az orosz népnek.

Adrienne Watson, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője arról is nyilatkozott, hogy az amerikai kormányzat március elején már kapott olyan információkat, amelyek egy készülő moszkvai terrortámadásra utaltak egy nagyobb összejövetel, akár egy koncert helyszínén. Ezeket az információkat az orosz hatóságokkal is megosztották – tette hozzá.

Szombat hajnalra egy sor ország nyilvánította részvétét Oroszországnak.

Narendra Modi indiai kormányfő szombaton úgy nyilatkozott, hogy India az orosz kormányzat és nép mellett áll a gyász óráiban.

A japán külügyminisztérium különösen élesen elítélte, hogy a támadás célpontjai ártatlan civilek voltak.

Európából is számos országból érkeztek részvétnyilvánítások, az Európai Unió nevében Peter Stano, a külügyi szolgálat szóvivője fejezte ki megdöbbenését és felháborodását a polgári személyek elleni támadás miatt.

Az Iszlám Állam jelentkezett a támadás elkövetőjeként

Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett péntek este egy Telegram-üzenetben a Moszkva melletti Krasznogorszkban végrehajtott, legkevesebb negyven ember halálát okozó támadás elkövetőjeként.

A dzsihadista csoport Amak nevű hírszolgálata azt állította, hogy kommandósai „keresztények nagy létszámú összejövetelét” támadták meg az orosz főváros közelében, ahol százakat megöltek, illetve megsebesítettek, „hatalmas pusztítást vittek véghez, majd teljes biztonságban visszatértek bázisukra”.

Az Iszlám Állam üzenetének hitelességét független források még nem erősítették meg.

Az orosz hatóságok még nem adtak tájékoztatást arról, hogy mi lett a támadók sorsa. Orosz sajtóértesülések szerint lehetséges, hogy a lövöldözők elmenekültek, mielőtt a különleges egységek a helyszínre érkeztek. Szintén a helyi médiában jelent meg az, hogy a koncertet biztosító őröknek nem volt fegyverük, és az első áldozatok feltehetően közülük kerültek ki.

Az Európai Unió sokkolónak és megdöbbentőnek nevezte a merényletet. „Az EU-t sokkolják és megdöbbentik a moszkvai Crocus City Hallban elkövetett terrortámadásról szóló jelentések. Az unió elítél minden olyan támadást, amely civilek ellen irányul. Részvéttel gondolunk minden érintett orosz állampolgárra” – közölte Peter Stano uniós szóvivő az X-en.

A moszkvai amerikai nagykövetség óva intette az amerikai állampolgárokat attól, hogy a péntek esti támadás helyszínének környékére menjenek. Az Egyesült Államok diplomáciai képviselete „őszinte részvétét” nyilvánította „az orosz népnek”, és megdöbbenését fejezte ki a támadás miatt.

Emmanuel Macron francia elnök a lövöldözést követően kiadott közleményében elítélte a terrortámadást, és szolidaritását fejezte ki az áldozatokkal és az orosz néppel.

Giorgia Meloni olasz kormányfő elfogadhatatlannak nevezte az ártatlan moszkvai civilek elleni vérengzést.

António Guterres ENSZ-főtitkár a leghatározottabban elítélte a terrortámadást, és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, az orosz népnek és Oroszország kormányának.

Elolvasom a cikket