Nyíltvízi úszó vk – Fábián Bettina remek versenyzéssel végzett a második helyen

MH/ MTI
2024. március 23. szombat. 17:14
Frissítve: 2024. március 23. 17:18

A hazai szövetség beszámolója szerint a junior világbajnok, párizsi olimpiai kvótás Fábián remek versenyzéssel végzett a második helyen. Bár az utolsó körre a 14. helyről fordult rá, szokásos hajrája ismét működött, olyannyira, hogy az utolsó bójánál már vezetett, de a németek 2023-as világbajnokának, Leonie Becknek testhossznyi hátrányból sikerült megnyernie a viadalt úgy, hogy 0.4 másodperccel érintette előbb a panelt.

„Próbáltam végig elöl maradni, ami ötből három körig sikerült, aztán az utolsó előttiben hátravertek, ezt még gyakorolni kell, hogy meg tudjam őrizni a helyem az első ötben – elemezte a történteket Fábián. – Aztán ott sikerült hoznom egy nagyon jó döntést, amivel nagyon sok helyet nyertem, megvolt a sebesség is, úgyhogy az utolsó egyenesre már elsőként fordultam, de a német lány egy kicsit gyorsabb volt és lenyúlt a végén. Emiatt nagyon dühös vagyok most, tudom, hogy gyakorolni kell még a sprinteket edzéseken. Megvolt az esély az első világkupa-győzelmemre, de ezek szerint ez még egy picit várat magára…”

A másik magyar női induló, Olasz Anna 11. lett.

A férfiaknál a sokáig vezető Betlehem Dávid ötödikként ért célba, a világbajnoki címvédő és szintén párizsi olimpiai kvótás Rasovszky Kristóf betegségéből épphogy felépülve a 13. helyen zárt, Gálicz Péter pedig 28. lett.

„Elégedett vagyok a maival, a világbajnokság után elmentünk egy hétre nyaralni, utána elég nehéz volt visszaállni a munkába, ráadásul erre a versenyre sem lazítottunk, csütörtökön még nyolcezer felett úsztunk például, szóval melóból jöttünk – értékelt Betlehem Dávid. – Szinte végig elöl tudtam menni, a sprinteket meghúztam, most ennyi volt ebben. De nem bánkódom, még fiatal vagyok, a többiek meg öregednek, olimpiáig már minden hónap számít ilyen korban…”

A vk-széria május 25-én folytatódik Szardínia partjainál, Golfo Aranciban, rá egy hétre pedig Setubalban következik a harmadik felvonás.

Eredmények, nyíltvízi világkupa, 1. állomás, Soma Bay:

férfiak:
1. Domenico Acerenza (olasz) 1:55:26.40
…5. Betlehem Dávid 1:55:31.60
…13. Rasovszky Kristóf 1:56:38.10
…28. Gálicz Péter 2:05:56.90

nők:
1. Leonie Beck (német) 2:04:31.00
2. Fábián Bettina 2:04:31.40
…11. Olasz Anna 2:04:39.30

Elolvasom a cikket