Ukrajnába menekültek volna a Moszkvában gyilkoló terroristák

„Most már tudjuk, hogy ezek a gyilkos gazemberek melyik országban akartak elbújni a felelősségre vonás elől – Ukrajnában” – tette közzé Telegram-csatornáján Marija Zaharova, az orosz külügy sajtófőnöke.

Hozzátette: Ukrajna az az ország, amely mára „a terrorizmus európai elterjedésének központjává vált, és szélsőséges őrületben még Koszovót is felülmúlta”.

Az FSZB szerint a terroristák át akarták lépni az orosz–ukrán határt, és ehhez megvoltak a szükséges kapcsolataik az ukrán oldalon.

A hatóság megállapította, hogy a terrorcselekményt gondosan kitervelték, a fegyvert egy előre kialakított rejtekhelyen készítették elő.

Alekszandr Hinstejn kormánypárti képviselő kijelentette, hogy a gyanúsítottak Renault gépkocsiját éjjel a Brjanszk megyei Hacuny falu közelében próbálták meg a rendőrök feltartóztatni, ám az autó nem állt meg a felszólításra, ezért tüzet nyitottak rá. A politikus szerint egy terroristát a helyszínen őrizetbe vettek, a többiek az erdőbe menekültek. A második gyanúsítottat moszkvai idő szerint 3 óra 50 perc körül találták meg és vették őrizetbe. Az SZK később arról számolt be, hogy négy gyanúsítottat vettek őrizetbe.

Margarita Szimonjan, a Rosszija Szegodnya orosz állami médiacsoport vezetője és az RT televízió főszerkesztője a Telegram-csatornáján közölte, hogy a gyanúsítottaknak már csak száz kilométer hiányzott a határ eléréséhez.

Elolvasom a cikket