Miami: Marozsán-bravúr 2 játszmában

MH/MTI
2024. március 24. vasárnap. 21:29

A 64 között a világranglistán 57. Marozsán nem számított esélyesnek, hiszen riválisa a hetedik a rangsorban, és 20 éves létére már négy ATP-trófeát gyűjtött. Első találkozójukon a legjobb magyar játékos egyáltalán nem látszott megilletődöttnek, egy brékkel rögtön ellépett, a dán kiválóság csak 3:0-nál iratkozott fel az eredményjelzőre, és óriási meglepetésre ez volt az egyetlen nyert gémje a 25 perces nyitószettben.

Rune folyamatosan méltatlankodott, egy ízben trágárság miatt figyelmeztették is, a Marozsán védjegyének számító ejtésekkel szemben pedig teljesen tehetetlen volt.

A folytatásban a Hajdúszoboszló SE sportolója ismét azonnal brékelt, és nemsokára már sorozatban öt megnyert játéknál tartott. Az egyre többet rontó Rune 2:1-nél jutott először bréklabdához, de nem tudott élni vele. Néhány perccel később a magyar teniszező egy elképesztő átemeléssel ismét dupla brékelőnyben volt (4:1), és egy óra elteltéve már ünnepelhetett.

„Örülök, hogy egy éven belül már harmadszor vertem top 10-es ellenfelet, fantasztikus volt a legjobb pályán, egy ekkora stadionban játszani” – nyilatkozta a pályán a magyar kiválóság. „Sok energiám van, közben pedig próbálok nyugodt maradni, ezt Roger Federertől tanultam, és néha sikerül is” – jelentette ki, hozzátéve, az 1000-es versenyek majdnem olyanok, mint a Grand Slamek, és ebben az is benne van, hogy minden meccs után jön egy pihenőnap, amikor van idő regenerálódni.

Marozsánra a harmadik fordulóban az ausztrál Alexei Popyrin (45.) vár.
A viadal másik magyarja, Fucsovics Márton a második körben kikapott a címvédő orosz Danyiil Medvegyevtől.
Eredmények:
2. forduló (a 32 közé jutásért):
Marozsán Fábián-Holger Rune (dán, 6.) 6:1, 6:1
korábban:
Danyiil Medvegyev (orosz, 3.)-Fucsovics Márton 6:4, 6:2

Elolvasom a cikket