Videó az elkövető kihallgatásáról

Szombat délelőtt a brjanszki régióban, az ukrán határ mellett fogták el azt a négy terroristát, akit a moszkvai lövöldözéssel gyanúsítanak. Az elkövetők személyazonosságát is nyilvánosságra hozták az orosz hatóságok – írta a Ria.ru. Mint az összeállításból egyebek mellett kiderül, a terrortámadás elkövetésének gyanújával őrizetbe vett férfi elmondta, március 4-én érkezett Törökországból. A kihallgatásról készült videót a Rosszija Szegodnya médiacsoport és a Margarita RT televíziós csatorna főszerkesztője tette közzé.

A fogvatartott elmondta, hogy beszervezői egy hónapja vették föl vele a kapcsolatot a Telegramon, majd fegyverekkel látták el. Azt a feladatot kapta, hogy ölje meg az összes embert a teremben, és ezért körülbelül egymillió rubelt ajánlottak fel neki. A vádlott hozzátette, hogy a bűncselekményt a „prédikátor asszisztensével” folytatott beszélgetés után követte el.

A Ria.ru egy másik videót is közzétett a terrortámadás egy másik gyanúsítottjának kihallgatásáról. A fogvatartott elmondása szerint egy hostelben laktak Dmirovkában az autópálya közelében. A kommunikációja során csupa olyan emberrel kommunikált, akinek Abdullah vagy Mohamed volt a neve.

Irina Volk, a belügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy a fogvatartottak külföldi állampolgárok. A minisztérium migrációs osztályai az Orosz Biztonsági Szolgálattal (FSZB) karöltve ellenőrzik az egyes bűnözők Oroszország területén történt mozgását. A moszkvai hatóságok összesen tizenegy embert vettek őrizetbe, köztük mind a négy terroristát, akik közvetlenül részt vettek a támadásban.

Elolvasom a cikket