A romániai repülőtereken a részleges schengeni csatlakozás után is végeznek bejelentetlen ellenőrzéseket a határrendészek

MH/ MTI
2024. március 25. hétfő. 13:58

A kockázatelemzésen alapuló, illetve megalapozott gyanú esetén végzett igazoltatás során a határrendőrök a náluk lévő mobileszközökkel ellenőrzik az úti okmányokat, lekérdezve a hatóság adatbázisait, és az utazás megszakításáról, illetve egyéb intézkedésekről dönthetnek, amennyiben szabálysértést vagy törvénytelenséget tapasztalnak.

A hatósági felügyelet alatt, országos vagy nemzetközi körözés alatt álló, tiltott szereket birtokló, hamis úti okmányokat felmutató utasokat, illetve az illegális migránsokat őrizetbe veszik, és büntetőfeljelentést tesznek ellenük.

A közlemény külön kitér arra, hogy nem változnak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: az ezekhez szükséges iratokat – érvényes úti okmányokat, a jelen nem lévő szülő (szülők) írásos beleegyezését, stb. – azonban nem szükséges a repülőtéren felmutatni, azokat szintén csak szúrópróbaszerűen ellenőrzik. Amennyiben a kiskorú nem a szülők vagy a törvényes gyám társaságában utazik külföldre, az őt kísérő felnőttnek már nem kell kinyomtatott erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkeznie, a határrendőrök ugyanis a személyazonossági adatok alapján helyben ellenőrzik esetleges priuszát a bűnügyi nyilvántartóban.

Románia március 31-től kezdődően válik a schengeni térség tagjává, de a határellenőrzés egyelőre csak a repülőtereken és kikötőkben szűnik meg, a közúti és vasúti közlekedésben még nem.

Románia 17 nemzetközi repülőtere közül a bukaresti Henri Coanda Repülőtér bonyolítja le a légiforgalom mintegy felét évi csaknem 15 millió (érkező és távozó) utassal. A turistaszezonban a repülőtér napi 43 ezer utas szállítását bonyolítja le – mutatott rá a román határrendészet.

Elolvasom a cikket