Budapestre érkezik a világhírű Banksy-kiállítás

SM
2024. március 25. hétfő. 15:14

A világ leghíresebb láthatatlan graffitiművésze, a festőzseni Banksy ikonikus utcai képei új színt hoztak a kortárs művészetbe, alkotásai rekordösszegekért kelnek el. Barcelona, Párizs, Milánó, Prága, Brüsszel, Lisszabon és Dubaj után a kiállítás most Budapestre érkezik!

Az utca a festővásznam című, nagy sikerű kiállítás a Király utcai Komplex Kiállítóteremben lesz látható május 3-tól, majd folytatja az útját Velencébe, Nápolyba és New Yorkba.

Az eddig kétmillió látogatót meghaladó kiállításon több, mint száz Banksy-alkotást mutatnak be és adnak átfogó betekintést a kivételes művész egész eddigi munkásságába. Banksy fő ismertetőjele, hogy közterületeken alkot, jellegzetes, stencilezett technikával, művei reflektálnak az aktuális politikai és társadalmi helyzetekre.

Kevesen tudják azonban, hogy az anonim művész a több mint húszéves eddigi pályafutása alatt dolgozott már vászonra és más anyagokra is, szövetre, alumíniumra, forexre és plexire, egy kiállítás alkalmával élő állatokra festett, valamint filmeket is rendez.

Banksy maga nem ad el műveiről semmiféle fényképet

Banksy nem ad el műveiről semmiféle fényképet

Fotó: COFO Entertainment

A kiállításon graffitik, fényképek, videóinstallációk, lenyomatok, olyan egyedi darabok láthatóak, amelyeket kifejezetten erre a kiállításra reprodukáltak és gyűjtöttek össze. Az eredeti művek nehezen érhetőek el a nyilvánosság számára, azonban most egyszeri lehetőség nyílik, hogy Budapesten, a város szívében, anélkül, hogy beutaznánk a világot, megcsodáljuk a korszakos zseni műveit!

A magyar és angol nyelvű leírásokkal, teljes mértékben akadálymentesített kiállítás 2024. május 3-tól – csak korlátozott ideig, a Komplex Kiállítóteremben lesz látható (1061 Budapest Király u. 26.).

Elolvasom a cikket