Katalin hercegné a diagnózisa után fontos döntést hozott meg a gyerekeivel kapcsolatban

Közeli források szerint a hercegné a januári hasi műtétje óta fegyelmezetten viselkedik, és kitartóan küzd, ha a gyógyulásáról van szó.

Arra is fény derült, hogy diagnózisának bejelentését ő maga tervezte meg, mert szerette volna minél személyesebb formában közölni az állapotával kapcsolatos információkat.

Mostantól azonban a családjára és a gyógyulásra koncentrál – az ünnepek alatt is.

Köztudott, hogy a walesi hercegi pár számára a család áll a legfontosabb helyen, és nyilatkozatában Katalin hercegné is kifejtette, hogy mekkora feladatot jelent számukra György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg megnyugtatása.

A barátai úgy vélik, hogy állapotának részleteit többek között azért hozta nyilvánosságra, hogy ezzel is megvédje gyermekeit az esetleges kérdésektől az iskolában.

Bár sokan arra számítottak, hogy a húsvéti ünnepségek alatt a hercegné is feltűnik majd, de úgy tudni, hogy ez mégsem fog megvalósulni, és egy fontos kéréssel fordult Vilmos herceghez, aki ezt örömmel teljesíti is.

Egy bennfentes így fogalmazott ezzel kapcsolatban: A család a húsvéti ünnepekre szeretne Sandringhambe utazni, együtt tölteni egy kis időt öten, elzárkózni a világtól, és feldolgozni a történteket.

Így minden valószínűség szerint György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg a tavaszi szünetben a birtokon lesznek a szüleikkel, ahol szeretnének minőségi időt eltölteni együtt.

A közeli források szerint Vilmos herceg nagyon büszke a feleségére, amiért nemcsak a diagnózisát követően, hanem januári műtétje óta ilyen bátran helytáll. Bár a walesi hercegnek április közepétől ismét számos közfeladatot kell ellátnia, de addig is igyekszik minél több lehetőséget teremteni arra, hogy családjuk együtt lehessen.

Elolvasom a cikket