Lehoczki Ádám: Ez a ciklus vesszőfutás volt a rákospalotaiaknak

Az elmúlt három és fél évtizedben mindössze egy olyan önkormányzati ciklus volt, amikor a FideszKDNP kapott a választóktól felhatalmazást az egyik legnagyobb, Rákospalotát, Újpalotát és Pestújhelyt magában foglaló XV. kerület vezetésére. Újonc polgármesterjelöltként hogy látja az esélyeket az önkormányzati választáson?

– Tősgyökeres rákospalotaiként 2010-ben csöppentem a politikába, ekkor léptem be a Fideszbe, éppen abban a ciklusban, amikor bizalmat kaptunk a városrész irányítására. Ekkor én még ebben nem kaptam szerepet, hiszen csupán 2014-ben szereztem mandátumot, az 1-es számú választókerületben sikerült nyernem. Ugyan a legtöbb képviselőt mi adtuk a képviselő-testületben, de kisebbségben maradtunk, így elsősorban arra volt lehetőségünk, hogy az önkormányzat gazdasági társaságainak ellenőrzésében erős jogosítványaink legyenek, 2017-ben pedig hárman el is árulták a Fideszt, így a baloldal teljes egészében át tudta venni a kerület irányítását. A mostani ciklus pedig, amelyben már frakcióvezetőként vettem részt, a megítélésünk szerint igazi vesszőfutás volt a kerület számára. Cserdiné Németh Angéla DK-s polgármester regnálása alatt öt év alatt durván 150 milliárd forintból meglehetősen kevés pénzt fordított a kerület vezetése a kerület fejlesztésére, elsősorban működési költségvetéseket fogadott el a baloldali többség.

Siránkozásból viszont nem volt hiány, éppen Cserdiné Németh Angéla polgármester volt az egyik leghangosabb szószólója annak, hogy a kormány kivérezteti az önkormányzatokat, ezzel indokolta, hogy nem jut elegendő forrás Budapest XV. kerületének fejlődésére.

– Ez régi, kipróbált baloldali trükk. Kezdetben mindent a járványra fogtak, hogy az elviszi a forrásokat a fejlesztésektől, aztán az energiaválságra. Amikor ennek orvoslására a kormány egyeztetésre hívta a fővárosi polgármestereket, Cserdiné Németh Angéla volt az egyik közülük, aki nem ment el erre, így a kerület mintegy félmilliárd forintot veszített.

Lehetett hallani meghiúsult egészségügyi fejlesztésekről is. Ennek mi a története?

– A kormányzati támogatással működő Egészséges Budapest program is léket kapott Rákospalotán. Egészen pontosan a Hősök úti rendelőintézet esetében, amely a felújítást követően többször is beázott. Már a határidők is elcsúsztak, emiatt mintegy 760 millió forint úszott el a kerület számára. Menet közben állítólag eltűnt a vállalkozó is, mégis folyamatosan tologatták a határidőt. Kétszer is előterjesztést tettem arra, hogy bontsuk fel a vállalkozóval a szerződést, megteremtve a lehetőséget arra, hogy mással fejezzük be a beruházást, de ezt sem fogadták el. Történtek olyan érdekes dolgok is, hogy az egyik részszámlát úgy fizették ki a vállalkozónak, hogy a műszaki feltételeket nem teljesítette, a készültségi fok sem érte el a szerződésben foglaltakat, mégis aláírták a teljesítésigazolást. Ezek után az általunk kért vizsgálóbizottságot ugyan felállították, de ennek ténykedése csupán látszólagos volt. Két éve csúszik az átadás, még most is beázik az épület. Erre költötték el az állami támogatást, ez a beruházás a kerületi vezetés szégyene.

Lehoczki Ádám, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje Budapest XV. kerületében

Lehoczki Ádám, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje Budapest XV. kerületében

Fotó: MH/Török Péter

Feltételezem, hogy ezek a kérdések a kampányban is hangsúlyosak lesznek. Mennyiben lesz más ez a mostani kampány, mint amilyen a 2019-es volt?

– Remélhetőleg ebben a kampányban végre a lakosság igényei kerülnek előtérbe. Rajtunk ez nem fog múlni, hiszen legalább harminc utcafórumot tartunk a júniusi önkormányzati választásig. Ezen túlmenően ami törvényszerű változás, hogy a kampány rövidebb, de sokkal intenzívebb lesz, a közösségi média erősödése és fejlődése ugyanis azzal jár, hogy szinte mindenre azonnal kell és lehet reagálni a közösségi médiában, amellyel sokkal több embert lehet elérni, mint hagyományos kampányeszközökkel. Ezzel együtt nem lehet megspórolni a kézfogást, az emberekkel történő találkozásokat, erre – mint említettem – többek között az utcafórumok teremtenek lehetőséget. Ezeknek a céljuk, hogy megismerjük a lakosság igényeit, kéréseit, javaslataikat, és ezeket beépítsük a programunkba, a terveinkbe.

Ez a munka már el is kezdődött, mik az eddigi tapasztalatok? Melyek a fő üzenetek?

– Mindenekelőtt az, hogy ennek a kerületnek igazi polgármesterre van szüksége, akinek a fő tevékenysége nem a kormánnyal szembeni szembenállásról, hanem a kerületben élők érdekeiről és képviseletéről szól. A jelenlegi polgármester ugyanis semmilyen jelentős sikert nem tud felmutatni, semmilyen olyan komolyabb beruházás nem történt az ötéves regnálása alatt, amely kifejezetten a lakosság életét könnyítette volna. Részben ezzel is magyarázható, hogy a kerületben a lakosságszám 2010 óta jelentősen, csaknem tízezerrel csökkent. Öt éve félkész állapotban van Rákospalota központjában az egészségügyi szakrendelő épülete, amelyet nem képesek befejezni. Ez a romhalmaz ott éktelenkedik Rákospalota központjában. De nézhetjük az utak állapotát is. A polgármester, miközben maga is a baloldali fővárosi önkormányzat vezetésének egyik tagja, képtelen volt kellő hatékonysággal lobbizni a kerületi főutak átfogó felújítása érdekében. A zöldfelületet fenntartó önkormányzati céget pedig megszüntették, s a tevékenységét bevitték a vagyonkezelőbe. Ezzel párhuzamosan kiszervezték a zöldfelület fenntartást a kerület egyik felén egy piaci szereplőnek, megítélésünk szerint jóval drágábban. A kiszervezést követően egy év alatt körülbelül kétszázmillióról több mint nyolcszázmillió forintra nőtt az az összeg, amelyet a kerület erre fordított, méghozzá úgy, hogy a helyzet nem javult, hanem romlott.

Az utcafórumokon felvetett kérdésekre, panaszokra milyen választ tudnak adni?

– A közbiztonság is romlott a kerületben, a lakosság nem elégedett az önkormányzati rendészettel sem. Az egyik legnagyobb rákfene az újpalotai parkolás. Videók keringenek arról, hogy egymás elé beparkolnak a kocsik, nem húzzák be a kéziféket, s tologatják az autókat, ha valaki éppen ki akar állni. Két éve kapta fel ezt a témát a média, napi szinten vannak ebből koccanások, túl sok a kocsi. Jól érzékelhető az igény, hogy parkolókat kell kialakítani, mert az autósokat nagyon mostohán kezelik, senki nem hallja meg a hangjukat. Az nem működik, hogy az autókat kiszorítjuk mindenhonnan. A parkolást egy év alatt meg lehet oldani, ezt talán még Cserdiné Németh Angéla is meg tudná csinálni, hiszen adottak azok a területek, amelyek alkalmasak erre. A Hősök úti rendelőt minél gyorsabban rendbe kell tenni, a Deák utcai, félbehagyott rendelőt egy műszaki vizsgálat eredményétől függően vagy befejezni, vagy elbontani. Az utakat érdemben fejleszteni kell, a járdahálózatot fel kell újítani, mert szörnyű állapotban van. Elsősorban akaratról, szándékról van szó. Ezekkel élhetővé tehető a kerület. Az egészségügyi ellátással is komoly gond van. A szomszédos Újpesten nincs olyan várólista és orvoshiány, mint ami nálunk, és ezzel sem kezdtek semmit évek óta. Meg kell szüntetni a zöldterület-kiszervezést, s saját céggel kell elvégezni ezt a feladatot. Saját kerületi embereket kell foglalkoztatni a rendészetnél, és használható kerékpárút-hálózat kialakítására van szükség.

Névjegy:

Lehoczki Ádám

– Rákospalotán született, 34 éves, nős, kislánya másfél éves;

– Felmenői négy generáció óta élnek Rákospalotán;

– A Budapesti Corvinus Egyetem közigazgatás-tudományi szakán és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi szakán szerzett diplomát;

– 2014 óta önkormányzati képviselő Budapest XV. kerületében, kezdetben a versenyszférában, később a közigazgatásban dolgozott, jelenleg ügyvédjelölt;

– 2019 óta Fidesz–KDNP frakcióvezetője, 2023 óta a Fidesz XV. kerületi elnöke és polgármesterjelöltje

Elolvasom a cikket