MH/MTI
2024. március 25. hétfő. 22:47
Frissítve: 2024. március 25. 22:53
A világranglistán 57. Marozsán remek szériában van, vasárnap alig egy óra alatt, mindössze két gémet veszítve kiütötte a hatodik helyen kiemelt dán Holger Runét, előzőleg pedig az amerikai Aleksandar Kovacevicet búcsúztatta, ugyancsak könnyedén.
A mai összecsapáson Popyrin (45.) rögtön elvette riválisa adogatójátékát, ám a Hajdúszoboszló SE teniszezője azonnal visszabrékelt. Ezt követően fej fej mellett haladtak, majd 5:5-nél Marozsán három bréklabdát hárított, 6:5-nél pedig ismét ő nyert gémet fogadóként, így 51 perc alatt övé lett az első játszma.
A folytatásban Marozsán változatlanul bátran játszott, és ezúttal 2:1-nél vette el Popyrin szervajátékát. Ezt az előnyét aztán végigvitte, és 1 óra 33 perc alatt lezárta a meccset.
A magyar szövetség Facebook-oldala szerint a sikerrel Marozsán a jövő heti világranglistán bekerül a legjobb ötven közé, és „gyakorlatilag a párizsi olimpiai kvalifikáció is megvan” neki. A június 10-i világranglistáról 56 játékos szerez kvótát, de egyesben országonként és nemenként legfeljebb négy teniszező indítható.
Marozsánra a negyedik fordulóban, azaz a nyolcaddöntőben a kilencedik kiemelt Alex De Minaur vár, miután az ausztrál játékos 7:6 (7-3), 6:4-re legyőzte a 24. helyen rangsorolt német Jan-Lennard Struffot.
Eredmény, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Marozsán Fábián-Alexei Popyrin (ausztrál) 7:5, 6:3