Schmidt Éva sok éven át végzett terepmunkát a hantik és a manysik körében, medveéneket, szertartásokat, szokásokat gyűjtött, közben nem csak a Szibériában élő finnugor népekkel került személyes kapcsolatba – egy hanti család befogadta, illetve sokan tisztelték, és tanultak tőle -, hanem a medvével és medvekultusszal is személyes kapcsolata alakult ki.
Pontosabban inkább ráismert mindebben valamire, amiről úgy érezte, hogy nagyon régtől hozzá tartozik. A filmben erről is beszél, és arról is, hogy a medve mit jelenthet más emberek életében.
Schmidt Éva úgy gondolta, amit a hantik és manysik medveerőnek tartanak, az nálunk, magyaroknál is megvan, méghozzá ugyanolyan leblokkolt állapotban, mint a finnugor kisnépeknél, csak éppen még kevésbé tudatosítva.
Közös nehézségeink, tehetetlenségeink, sikertelenségeink, történelmünk szomorú fejezetei ezzel a blokkoltsággal hozhatok kapcsolatba sokak szerint. Halmy György, mások, kutatók, értelmiségiek, érdeklődők úgy gondolják, hogy ennek a potenciálnak a felszabadítása közös feladatunk, amelyben Schmidt Éva életével, halálával, tudományos és szellemi örökségével kalauza lehet a mai embernek.
A Sámán mítosz avagy itt van a kutya elásva című filmben a havas szibériai tájon láthatjuk Pjotr Ivanovics Juhlimovot, híres medveünnepi énekest és társait a medveünnep szertartása előtt. A medvét köszöntik a szabadban. Schmidt Éva is köztük van, megöleli, megcsókolja a medvét.
Beszél a medvéhez fűződő viszonyáról valamint személyes életfeladatáról, és arról is, hogyan álmodta meg a közös kutatást a hantikkal és manysikkal azokban az években, amikor rohamosan pusztulni kezdett például Vezsakari szent városban a hagyomány azáltal, hogy az öregek egymás után haltak meg, a fiatalok pedig a hatóságok nyomására egy más életformát választottak.
A hetvenes években találta ki, de csak nyolcvanas évek végén valósult meg a tomszki kutatóműhely vezetőjével Nagyezsda Pavlovna Lukinával, illetve a Hanti-Manysi Autonóm Körzet vezetőségével, és hanti ismerősökkel a központ,ahová felgyűjtötték az értékes anyagokat, és ahol Schmidt Éva megtanította az ottaniakat, hogyan kell gyűjteni, dokumentálni, hogy ily módon maguknak őrizhessék meg a saját múltjukat, amelynek egy része velünk, magyarokkal is közös.
„Schmidt Éva a Magyarországon ezzel kapcsolatban újra meg újra felvetődő kérdés kapcsán ezt mondja: (…) A magyaroknál általában konfliktusosan van felfogva, hogy most a finnugorok vagy a sztyeppei török-mongol népek a rokonaink? De aki igazi, annak ez soha nem volt kérdés, …se a Diószeginek, se a Regulynak, se senkinek: mind a kettő.”
De a néprajzkutató szellemi útján, identitásában más határokat is át kellett lépnie. Ezzel kapcsolatban Halmy György filmrendező így fogalmaz:
– Schmidt Éva talán egyik legnagyobb titka, mint ahogy Adynak is, akiről Szerb Antal ezt írja: „Ha áttekintjük azokat az egyéniség előtti történelmi erőket, melyek Adyt kialakították, szülő táját, családját stb., egy bizonyos közös vonást találunk valamennyiben, mindenben van valami átmeneti, határon fekvő, valami hídszerű.”
Ez azért érdekes, mert ahogy Ady költészetben megjelenik az a csoda, hogy az ősi határokon túl kell lépni és két pontot, a keletet és a nyugatot össze kell kapcsolni, s melyet Szerb Antal felfedez. Adynál, úgy hasonlóan Évában is Pressing Lajos, aki segített neki a belső világában összekapcsolni keletet nyugattal. Ahhoz, hogy ma a világokat össze tudjuk kötni, vannak példáink, voltak olyan méltó elődök, mint Ady Endre és Schmidt Éva.
A március 28-án látható filmben megszólal Somfai-Kara Dávid,néprajzkutató, turkológus is, aki arról beszél, hogy azok a szibériai népek, akik körében kutat, a medvét az erdő urának tartják. Egy olyan erőnek tekintik, amely védelmezi az erdőt, de védelmet adhat az embernek is, és úgy tartják, medveerővel gyógyítani is lehet. Azonban a medve nevét nem szabad kimondani, hanem másképpen kell nevezni, akár idegen szóval. Mongolul öregembernek nevezik a medvét, a tuvák pedig szentnek mondják. Tulajdonképpen mi is az állat szláv nevét használjuk.
A kutató a későbbiekben azt is elmeséli, hogy az idős emberek, akiket arra kért, hogy például siratóénekeket énekeljenek neki, hogy rögzítse őket, és így ne vesszenek el, nem örültek ennek ,mert úgy érezték, hogy ilyenkor bizonyos erőket óhatatlanul megidéztek a dalokkal. A tudós megjegyezte azt is, hogy talán ezeket az énekeket csak idegen, például magyar kutató tudja gyűjteni, mert az adatközlők egy közülük valónak nem énekelnék el.
A filmben Schmidt Éva is beszél a kutatás, gyűjtés nehézségeiről.
Az est közreműködői: Berényi Dávid színész és Fürjes Kati dob
Fotó: Facebook/Halmy György
Harkai István szobrászművész személye összeköti Paál Zoltán és Schmidt Éva alakját és munkásságát, hiszen Paál Zoltán bízta meg Harkai Istvánt az Arvisura kiadásával, Schmidt Éva számára pedig azt a mítoszt jelentette az Arvisura története, amit folytatni akart.
Harkai István a filmben elmeséli, honnan származik a mára elhomályosult jelentésű mondás, itt van a kutya eltemetve. Egy ősi magyar becsületbeli szokásról van szó, amelynek szellemi eredete több ezer évvel vezet minket vissza az időben.
Közreműködik: Fürjes Kati dob és Berényi Dávid színész, valamint előadóként Baranyai Rita Veronika.
További információ itt.
