Az ENSZ megbízott népirtásnak nevezte az izraeli hadműveletet

MH/ MTI
2024. március 26. kedd. 19:31

„A Gázai övezet elleni izraeli támadás jellege és nagysága és a pusztítás, melyet okozott, arról árulkodik, hogy a palesztinokat mint csoportot akarják megsemmisíteni” – jelentette ki Francesca Albanese az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, ahol a gázai fegyveres konfliktusról szóló, Egy népirtás anatómiája címet viselő jelentését mutatta be.

Albanese azt vetette Izrael szemére, hogy gyakorlatilag „egy teljes népcsoportot” bélyegzett terroristának vagy a terrorizmus támogatójának, „ezáltal pedig mindenkit és mindent célponttá vagy járulékos áldozattá minősített”.

Izrael, mely nem képviseltette magát a tanács ülésén, elutasította a jelentéstevő állításait. Az ország genfi diplomáciai missziója leszögezte, hogy a háborút a Gázai övezetet ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet ellen vívják, nem pedig civilek ellen.

„Az igazság keresése helyett a különleges jelentéstevő gyenge lábakon álló érveket próbál beleilleszteni a saját eltorzított, kifordított valóságába” – áll a kirendeltség közleményében, Meirav Eilon Sahar, Izrael genfi ENSZ-nagykövete pedig azzal vádolta a jelentéstevőt, hogy „megkérdőjelezi Izrael jogát a létezésre”.

Az izraeli hatóságok már február közepén kitiltották a jelentéstevőt az ország területéről, antiszemitának minősítve Albanese néhány megszólalását.

Elolvasom a cikket