Elfogadhatatlan a fogva tartottak kínzása

MH/MTI
2024. március 26. kedd. 13:32

A tisztviselő azt követően nyilatkozott, hogy nyilvánosságra kerültek azok a videók, amelyek a múlt heti, legalább 139 halálos áldozatot követelő, a Moszkva melletti Crocus City koncertteremben elkövetett terrortámadás gyanúsítottjainak kihallgatását mutatják. A merénylet elkövetését az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet vállalta.

Az egyik feltételezett merénylő fülének egy darabja hiányzott, és mind a négy fő gyanúsítotton látható sérülések voltak, amikor vasárnap megjelentek egy moszkvai bíróságon.

A Kreml hétfőn nem kívánt nyilatkozni arra a kérdésre, hogy megkínozták-e őket.

„Annak ellenére, hogy a bűnözők őrizetbe vétele nagyon kritikus lehet, és a büntetőjog előírja, hogy a letartóztatás során tett, sérülést okozó intézkedések nem vonnak maguk után büntetőjogi felelősséget, teljesen elfogadhatatlan, hogy kínzást alkalmazzanak a fogva tartottakkal és a vádlottakkal szemben” – idézte Tatyjana Moszkalkova kormánybiztost a TASZSZ.

Moszkalkova hozzátette: minden eljárási és operatív intézkedést a törvényeknek megfelelően kell végrehajtani.

Az orosz alkotmány tiltja a kínzást, és Oroszország tagja az ENSZ kínzás elleni egyezményének is.

Elolvasom a cikket