Előfizetői adatokat adott át egy csalónak, vádemelés lett belőle

MH/MTI
2024. március 26. kedd. 9:42

A Fővárosi Főügyészség azt közölte kedden, hogy egy férfi – aki ellen a főügyészség korábban vádat emelt –, aki a Dominikai Köztársaságban élt, 2019 és 2021 között az elkövetésbe bűntársakat is bevonva, csalárd módon hozzáfért mások bankszámláihoz.

Az ügy vádlottja 2016 óta egy magyar távközlési cég értékesítési partnerének dolgozott ügyfélszolgálati munkatársként, és 2020-ban elhatározta, hogy munkaviszonya mellett mellékes jövedelemre is szert fog tenni.
Ezért másokon keresztül kapcsolatba került a Dominikán élő férfival. A két férfi üzenetküldő alkalmazáson keresztül kommunikált, és a Dominikán élő elkövető, akinek a vádlott csak a felhasználónevét ismerte, azt ígérte, hogy ha a vádlott megszerez egyes, a távközlési cég által kezelt ügyféladatokat, akkor ezért cserébe kriptovalutával fizet neki – írta az ügyészség.

A férfi a korrupciós ajánlatot elfogadta és 2020 novemberétől kezdve, munkaköri kötelességeit, valamint a vonatkozó adatvédelmi és adatbiztonsági szabályokat megszegve, az érintettek tudta nélkül, három ember és két cég adatait is kiszolgáltatta a csalónak.

A Fővárosi Főügyészség a 31 éves férfit kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével és háromrendbeli személyes adattal visszaélés vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtön- és pénzbüntetés kiszabását, valamint azt is indítványozza a vádiratban, hogy a bíróság tiltsa el az ügyfélszolgálati munkakör végzésétől – áll a közleményben.

Elolvasom a cikket