Többen eltűntek az egyik legforgalmasabb amerikai híd összeomlása következtében

MH/ MTI
2024. március 26. kedd. 16:04

A hajnalban tartott első sajtótájékoztatón elhangzott, hogy két embert élve kimentettek, egyiküket súlyos állapotban vitték kórházba. Legkevesebb hét további embert keresnek a parti őrség, a helyi mentők egységei, a munkába és a vizsgálatba a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is bekapcsolódott. Az érintettek száma változik, Maryland állam hatóságai „nagyszámú sérültről” számoltak be. A baleset idejében a Patapsco folyó vízének hőmérséklete nyolcfokos volt.

Paul Wiedefeld, Maryland állam közlekedési ügyekért felelős vezetője arról számolt be, hogy a hídon karbantartó munkások is dolgoztak az éjszakai órákban. James Wallace, Baltimore tűzoltóságának parancsnoka elmondta, hogy a víz alatti radarok több járművet jeleztek a folyó mélyén.

Wes Moore, Maryland kormányzója vészhelyzetnek minősítette a történteket, ennek alapján a mentésre további források mozgósíthatók.

A Francis Scott Key-híd éjszaka fél kettőkor pillanatok alatt omlott össze, miután egy konténerszállító hajó az acél tartópillérnek ütközött.

A szerencsétlenségről készült videófelvétel szerint a hajó az acél tartóoszlopnak sodródott, ami után a kétszer kétsávos acélszerkezetű híd nagy része a Patapsco folyóba zuhant. Az ütközést megelőzően a hajón többször kialudtak a jelzőfények, ami üzemzavarra utalt – mutattak rá a szakértő, de a pontos okot változatlanul vizsgálják. A terrorcselekmény lehetőségét az FBI kizárta.

A szerencsétlenségről Joe Biden elnököt tájékoztatták.

A baleset miatt Baltimore forgalmas tengeri kikötőjének működését is felfüggesztették.

A megsemmisült Francis Scott Key híd Baltimore városnak és környékének fontos közlekedési útvonala, egy csaknem három kilométer hosszúságú acélszerkezetű átkelő a Patapsco folyó torkolata fölött.

A katasztrófát okozó tengerjáró, a Dali szingapúri zászló alatt hajózott, és a Srí Lanka-i Colombo kikötője felé indult. A hajó a dán Maersk társasághoz tartozik, ám egy másik vállalkozás üzemeltette. A 300 méter hosszú és 50 méter széles Dali a legnagyobb méretű konténerszállítók közé számít. A híd romjai alá szorult fedélzeten – a megjelent fényképek alapján – több mint ezer nagy méretű konténer van.

Elolvasom a cikket